Egyéb publicisztikák, tanulmányok és esszék

Keskeny Károly az egyetemen

(Pozsonyi Ádám felolvasóestje - 2015. december 3. ELTE)

A vártnál is nagyobb érdeklődés övezte Pozsonyi Ádám irodalmi felolvasóestjét az ELTE-n, melyet a Konzervatív Hallgatók Szövetsége szervezett. Az est folyamán a zömében egyetemista fiatalokból álló hallgatóság átfogó képet kaphatott a szatírában utazó, közismerten botrányos tollú szerző egész eddigi munkásságáról, emellett betekintést nyerhetett az írói munka kulisszatitkaiba is. A szerző olykor heves gesztikuláció kíséretében maga olvasta fel műveit.

Megszállottan egyetlen szerző nyomában?

Értékelő bekezdések Kántás Balázs Paul Celan-tanulmányairól

Kántás Balázs egyike azon fiatal kortárs magyar irodalomtörténészeknek, akik úgy látszik, következetesen, már-már mániákusan kitartanak egy szerző / kutatási téma mellett, s akik többéves munkát szentelnek annak, hogy a választott szerző életművét egyre jobban, egyre mélyebb részletekbe merülve megismerjék. Kántás már 2010 óta elmélyülten tanulmányozza Paul Celan költői életművét, melyről több kisebb-nagyobb tanulmánykötetet publikált, a magyar Celan-recepciót számos értékes fejezettel gazdagítva.

Első szakkönyvében, a még 2010-ben megjelent A magába zárt vers című kismonográfiában Paul Celan költészetéről, annak fordíthatóságáról és magyarországi recepciójáról értekezik. Ezt követte egy elmélyült irodalomelméleti tanulmány, A közvetlenség illúziója, majd egy rövid műhelytanulmány-féleség a líraesztétika témaköréből, irodalom- és művészettudomány határterületeiről, A szépség aktualizálása Paul Celan kései költészetében.

Kritika, „irodalmi esztétika”, művészetbölcselet

Teoretikus perspektívák August Wilhelm Schlegel A költészetről című művében

Bevezetés

Vizsgálódásainkat, egyáltalán tárgyában kitüntetett koncentráltabb figyelmünket – úgy véljük – külön indokolni kell, hiszen a látszat azt sugallhatja, hogy önmagában és önmagunktól tulajdonítunk jelentőséget a munkadarabul választott szövegnek. Ez lényegében nincs vagy legalábbis nem feltétlenül van így; olvasásmunkánkat technikai késztetésre végezzük, olvasatunk tehát ennek alapján alakul ki, következésképpen interpretációnk is külsődleges összefüggésbe helyeződik. Az eredendően felbukkanó szándék szerint helyesebb is volna inkább csak interpretatív gesztusok diszperz egymásutánját kínálnunk, lévén papírforma szerint mindössze az tűnne filológiailag valóságosan gazdaságosnak, hogyha e rövid és az idősebbik Schlegel fivér elméleti életművében nyilvánvalóan távolról sem központi elhelyezkedésű textus néhány helyének akár egymástól elszigetelt értelmezésére szorítkoznánk.

Krasznahorkai regényének, illetve Tarr Béla ebből készült filmadaptációjának minden bizonnyal legrejtélyesebbnek és legkörülhatárolhatatlanabbnak tűnő szála a cirkuszi társulat és a Herceg narratívája. A preparált bálnát a városba hozó társulatról már a történet elején kiderül, hogy különös cirkuszi torzszülöttének hordószónoklata más településeken is feszültséget keltett. A bálna, mint gigantikus, a tengerből kiragadott élőlény önmagában is meglehetősen abszurd jelenség, puszta jelenlétével képes felkavarni az egyszerű emberek életét. Megjelenése a regényben nyilvánvalóan szimbolikus – egyszerre lehet a nagyság és az élet, ugyanakkor mivel egy preparált állati tetemről van szó, egyszerre az elmúlás, a halál, sőt, mesterségessége révén a szemfényvesztés, a megtévesztés szimbóluma. A Herceg alakját félelmetesebbé, ugyanakkor hihetetlenebbé, képlékenyebbé teszi, hogy a szerző egyszer sem láttatja szemtől szemben az olvasóval, pusztán egy jelenet erejéig bukkan fel, mikor Valuska kihallgatja a cirkuszigazgató, a Herceg és a csupán Mindenes névvel illetett, szintén bizarr, kezdetleges magyart beszélő külföldi tolmács beszélgetését.

A könyv szeme

Az utazás eszménye: autentikus szubsztancia. Átfogó, tendencia. behálózza a tájakat. Mozgó gondolkodás: klasszikus bölcselet. Benne hemzsegnek a központi karakterek. És szerkeszti az életművét a lét. Az Úr kebelén nyugvó nagy ég. Mintha egy szilárd jellem lakna a bekötött papírtömegben. A könyv szeme kék. Egy vers néz ki a borítója alól, ami a meghalást tartóztatja fel. Íme, a tágasság: látomás és hatás. Mindig ki van téve az újraértelmezésnek. Az üzenet, ami a műben hozzáférhető. A remény tenyerén nyújt át a neki a nyomdai szedő. az a szerencse, hogy meg van szólítva. A létezőn kívüli is való van. Nem merül ki a merengő a szóban. Az elcsöndesült időző hol van? A barázdált papírra alvadt a holnap. Az égből remek gondolatok hullanak. Egy mondat áll össze: a pillanat.

Forrás: irodalmijelen.hu

Amíg az ember kisgyermek, csak annyit ért meg a Mindenszentek misztériumából meg a halottak napi kultuszból, hogy van az évnek egy különleges napja, amikor megteheti azt, amit egyébként megtiltanak neki: gyufát vehet a kezébe, „tüzeskedhet”, meggyújthatja a vékony gyertyaszálakat.

Én is szerettem nézni a karcsú lángok nyújtózását, még incselkedtem is a forró tűznyelvvel, miközben kézmelengetés ürügyén kipróbáltam, milyen közel dughatom ujjaim a parányi tűzvirághoz. Annyira elmélyedtem a feladatban, hogy keveset fogtam fel a felnőttek ünnepélyes komorságából. Amúgy is alig értettem csöndes beszélgetésüket, melyben számomra ismeretlen neveket emlegettek. Néha felidéződött egy-egy alak a megsárgult fényképekről, de valahogy nem lehetett összeegyeztetni a virágokkal borított halmocskát a nevetős szemű, szúrós bajuszú Pásztor nagyapa halvány emlékével.

Forrás: arthungary.com

1. Bevezetés

Az Új Idők vagy a Magyar Lányok megsárgult hasábjait lapozgatva, a sármos Jávor Pál, de Páger Antal fekete-fehér filmjeit megtekintve is egy magával ragadó, ám annál inkább erősen szabályozott, belső feszültségekkel és konfliktusokkal terhelt társadalom képe tárul fel a mai érdeklődő előtt.

Ez a társadalom ugyanúgy képes volt karizmatikus egyéniségeket a felsőházba juttatni, ahogy magyar grófi családba született fiatalembereket amerikai kisasszonyokkal összeházasítani, (hogy aztán a hölgyek ne akarjanak „farmerek” feleségeivé süllyedni). A századelő rögzült udvariassági kifejezéseiben tükröződött a társadalom előbbi kettőssége, vagyis a feudális rendszer hagyatékának (és magát markánsan tartó értékrendjének) továbbélése. Sőt, megjelenik emellett a polgárosodás és urbanizáció következményeképp kialakult modern és globális világ ennek minden változást magával hozó jelenségével. Adatgyűjtéskor azt a problémát figyeltem meg, hogy ez a társadalmi és gazdasági kettőség jellegzetes kifejezésekkel társult, elhelyezkedése pedig rejtett feszültséget okozott a megnyilatkozók viszonyrendszereiben.

Jézus Krisztus posztmodern valósága

Létezés - esszé

1. Transzcendencia és omnipotencia

A bibliai hit alapjairól Derek Prince írt nagyszerű könyvet, amelynek a címe: A kereszténység hat alaptanítása.^[1] Ebben található néhány mondat, ami témánk szempontjából nagyon fontos: „Isten Izrael számára szóló különleges tervének középpontjában az az ígéret volt, melyet szövetségkötéssel is megpecsételt, hogy elküldi nekik a Szabadítót, Akinek az Istentől kapott feladata, hogy megváltsa az emberiséget saját lázadása minden következményéből és visszavezesse a Mennyei Atya kegyelmébe.” Ezt a személyt, a Messiást találjuk meg az Újszövetségben, azt a Jézus Krisztust, Aki végül nemcsak Izrael miatt, hanem a nemzetek és az egyház miatt is elvégezte, amit Isten rá bízott. Meghalt a bűneinkért, feltámadt a halálból a megigazulásunkért. S aki hisz Benne, annak üdvösséget ad. S a Messiás még vissza fog jönni személyesen újfent, hogy elvigye magával az egyházat a Mennybe.

Egy műgenezis: eredet és kifutás

Lesznai Anna „románja” mint a szerző (élet)regénye^[1]

Kutatási kontextus

„Egész életemben nem akartam mást – mondja (írja) egy helyen Lesznai Anna –, mint nem férfiművészetet adni: Az asszony ne akarjon jobbat csinálni, hanem mást.”^[2] Ez a más mármost, következtethetünk optimistán és jóindulattal, szükségképpen és (ezért) szerencsére harmonizál a genderbázisú világszemlélet és az ahhoz igazított irodalomkutatás (alapvetően) kétosztatú, lényegében kiegyensúlyozó tájékozódásának higgadtan és reálisan megcélozható szellemi hozadékaival. Tehát egy, a kezdeti radikálfeminizmust a literális produktumok létrehozása és vizsgálata terén (is) immár jótékonyan felváltó, a női nemiséget a férfi nemiséggel, illetve az ember általában vett nemiségének generálszempontját mint a művészet megkerülhetetlenül lényeges antropológiai-kulturális meghatározottságát, az egyes művészeti termékek eme (s talán az egyik legintenzívebb) létesülési erőforrását a kreativitás gyakorlása közben feltáruló femininitás-specifikummal megfelelően összeegyeztetni képes mérsékelt női-alkotói beállítódással. Persze, a „ne akarjon jobbat” kitétel bizarrul hat akkor, hogyha visszaidézzük: a sokszor félresikló „emancipatorikus” törekvések a maguk idejében éppenséggel férfi-minőséget (-milyenséget) akartak elérni; az egyenjogúsítás elvét valló személy önállósodott, független, szabad állapotot célzott meg a maga számára, az emancipáció révén vélt vagy valós függő helyzetéből, alárendeltségéből akart kitörni, vagyis „elnyomás” alól igyekezett szabadulni (európai környezetünkben végső soron sikerrel). Olyan státuszra szert tenni nőként, mint amilyet a tradicionális szerveződésű társadalomban a férfi birtokol(t) egzisztenciálisan, erkölcsileg, szociokulturálisan stb. S ugyanígy a művészet vagy az irodalom területén. Ebből következően Lesznai Annának a dolgozatunk elején idézett, egyébként visszamenőlegesen értékelő, élete vége felé tett kijelentésében található „más” mindenekelőtt a „(férfi)művészetet”, azaz annak szintjét, nívóját jelenti (egyen)érték szerint mégiscsak, ám kizárólag nő által megadható karakterét jelleg szempontjából.