Egyéb publicisztikák, tanulmányok és esszék

• Nézd, végül is kurvának lenni nem más, mint egy egészségügyi szolgáltatás. Érzelemmentes, lehetőleg higiénikus szolgáltatás a kereslet- a fizetőképes kereslet- kielégítésére. S mint ilyen, szerintem egy sorba tartozik a kulináriákkal (a konyha örömei), a testkultúrával, (sport és testápolás), a szórakozástól a Vidám Parktól a fentebb stílig… stb. Szóval- személytelen. Ilyen értelemben egy kurvára féltékenynek lenni egyszerűen nonszensz. Csak nem leszek féltékeny egy haboskrémesre? Egy teniszpályára? Egy szellemvasútra? Az, ami a férjemet mellettem tartja, az egészen más. S azt is megmondhatom, hogy én például össze szoktam barátkozni a férjem barátnőivel. Jól kiértékeljük a hímet, kinevetjük, akkor aztán lógó orral hazaballag. Otthon? Igyekszem mindazt jobban csinálni, ami miatt azt a másikat választotta…

Ül egy művészpár egy kertben, Szentendrén. A férfi történetesen költő: Vas István, felesége, Szántó Piroska – így hozta a sors – festő. A kert ezernyi virággal tarkállik és illatozik, a költő csak a rózsákról ír verset, a festő csak a napraforgót festi. Nem pillanatnyi szeszélye ez pályájuknak: évtizedek óta hűségesek a választott virághoz. Ízléskülönbség? Egyéni vonzalom a kifinomult rózsa és a rusztikus napraforgó iránt? Vagy valamiféle személyiség fölötti titka az általuk művelt művészeti ágnak? A válaszhoz, ha lehet egyáltalán válaszolni ezekre a kérdésekre, négy tényezőt kell körüljárni: a rózsát, a napraforgót, a költőt és a festőt.

Olyan a partitúra, akár egy ház. Zongora alakú épület. A páncéltőkék között medence. Klaviatúra kabinsor. A liftben úszónövények. Plexi akvárium. Benézhetünk a hangok alá. A kottatartón egy óriási képernyő. Lengőtőzeg, sűrű, pompázó jázminfüggöny. Fű a márványlapok között. Ideális sótartalom. Olykor energia a beszéd. A száj izgalomba jön. A nyelv életbe lép. Ahogy fogy a lélegzet, a szó is kevesebb. Bárcsak a nyelv mozgatná az egeket! Az ész pedig csinálná a helyet. Képezné a tereket. A hit nem lenne jeges. A belátás pedig kikezdhetetlen volna. Szinte nemes.

A Parnasszus téli lapszámbemutatójára szép számban gyűlt össze a közönség az Írószövetség nagytermében. A főszereplő Czigány György volt.

Az est kezdetén Turczi István, a Parnasszus folyóirat főszerkesztője köszöntötte a közönséget.

A műsor Pitti Katalin bevezetőjével kezdődött. Az énekesnő felhívta a figyelmet arra, hogy Czigány Györggyel évtizedek óta ismerik egymást, jó barátság fűzi őket egymáshoz, ezért is vállalta, hogy énekeljen a szerző irodalmi estjén. Pitti Katalin először egy Liszt művet énekelt el, majd még további két dallal örvendeztette meg a közönséget.

A terézvárosi „fauna” krónikása

Bródy Lili mint regényíró

Az 1906-ban Királyhelmecen született alkotó úgy nőtt bele fiatal értelmiségiként és íróként a frissen megcsonkított, „trianonivá” lett ország fővárosi miliőjébe, illetve dolgozta bele magát annak ábrázolásába, mintha már világra eszmélése is errefelé ment volna végbe. Noha szüleivel csak a Felvidék cseh megszállását követően települt Budapestre, a családnak már a kisvárosban életforma értékűvé és szilárdságúvá lett polgári-középosztályi kultúrája szinte zökkenőmentes beilleszkedést tett neki itt lehetővé a húszas évek elején.

Paul Celanról köztudomású, hogy zsidó származása ellenére ellentmondásos viszony fűzte a judaizmushoz – a Holokauszt borzalmaival akarata ellenére nézett szembe és élte őket túl. Lírája megítélésem szerint, s ebben ma már talán számos elemző egyetért, egyetemes perspektívából is olvasható, nem csupán úgy, mint úgynevezett KZ-líra. Sokkal inkább egy szegmentálható, elemzői megközelítéstől erősen függően több halmazra osztható életműről lehet beszélni, azonban természetesen számtalan helyen felbukkannak verseiben olyan motívumok, melyek a zsidó identitásra, a judaizmusra utalnak – a celani költészet ezen jegyeinek vizsgálatára szeretnék röviden kitérni, valamint arra, hogyan lehet a Holokauszt traumája a költészet egyik esztétikumképző tényezője.

Mivel a költői önreflexivitás és az asszociációk lánca soha nem ön-azonosként mutatja a nyelvet, sőt maguk a szövegen végrehajtott műveletek is igényelnek bizonyos retorikai szépítgetést, a regények szövete mindig az olvasó tudatában áll össze egésszé. S hogy van e két egyforma olvasat, az vélhetőleg örökre titok marad.

Mészöly Miklós pályájának legtermékenyebb fázisaiban még nem rendelkezett a magyar kritikai közélet pre-teoretikus látásokkal, de nem is akadályozták a megértést poszt-hermeneutikai előfeltevések. S itt talán valóban indokoltnak tűnik a kifejezés, hogy: unikális jelenségként formálódó-alakuló Mészöly-életmű előtt akkoriban értetlenül állt a nagyérdemű közönség. Mi most a helyzet?

Mire a „papírok” megsárgultak…

Szándék és megvalósulás (a) Lesznai(-)regény(é)ben

„Miért kellene […] egy regénynek […] a társadalom ábrázolása szempontjából reprezentatívnak lennie?” – teszi fel a kérdést Menyhért Anna, amikor a Kezdetben volt a kertre irányuló értelmezésünkkel^[1] kapcsolatos legfontosabb ellenvetését körvonalazza. – Általában sem szokás regényektől ezt elvárni […], és arra sincs szükség ehhez, hogy egy regényt az irodalomtörténeti kánon befogadjon.”

Forrás: irodalmijelen.hu

EGY IDEGEN MŰFAJ ÚJ OTTHONNRA TALÁLÁSA
Tanulmányvázlat a haiku műfajáról és jelenlétéről a magyar irodalomban

I.
Amikor 1905-ben Franciaországban az első európai nyelven írt haiku-kötetet kinyomtatták, beláthatatlan fejlődés vette kezdetét; hiszen jóval többről volt szó, mint hogy a Távol-Kelet valamely versformája egyszerűen elterjedtté és szívesen alkalmazottá vált a nyugati népek irodalmaiban. A keleti verstípus az elkövetkező időkben ugyanis - bár alapvető poétikai jegyeit mind megformáltsága, mind pedig tartalmi vonatkozásában megtartotta -, egyre markánsabban függetlenedett eredeti gyökereitől és világszemléleti-filozófiai meghatározásaitól, változásának, alakulásának fontos ága lett az angolszász, francia, német stb. költők műfaji tágasságú felfogásának megfelelően kialakított szabadabb gyakorlata. Persze, az ilyen módon hihetetlen gyorsasággal megszülető modern haiku irodalmi frissítő ereje és újszerűsége végső soron nem választható el a századforduló általános szellemiségétől, Kelet kulturális (újra) felfedezésének eufóriájától; ennek megfelelően hiba volna teljesen önállósult jelenségnek tekinteni az azóta eltelt évtizedek nyugati haikutermését, hiszen adoptálása, szerves beépítése már önmagában valami elütő, egzotikus elem visszavonhatatlan meghonosodását és latens továbbélését jelenti, bármennyire vitatott is egyes művelőinek viszonyulása az eredeti mintákhoz.