Videó

Vállalkozásuk az élet – Szávai Géza és Szávai Ilona 

Az Erdély TV videója




Keresés a honlapon:


Dobos Marianne: Akkor is karácsony volt, Bölcsészek 1956-ról – Előszó

 

 

 

 

Előszó1

 

 

A Közlekedési Múzeum körül gyakran sétálunk négy unokámmal. Sohasem felejtik el megcsodálni az ott örökálmát álmodó 424-es mozdonyt. Ragyogó szemükből sugárzik a kételkedés, mikor mesélni kezdem nekik, hogy én ezt, vagy egy ugyanilyet vezettem.

14 éves voltam, nem sokkal idősebb, mint most a két nagy, a tizenkét éves Krisztián, és a tizenegy éves Fanni. És eldőlt a sorsom! Nem úgy, ahogy én arról álmodoztam: tanár leszek. Latin-magyar szakos.

1956. október 23-án láttam két élő nemzeti klasszikusunkat. Részt vettem Szabó Lőrinc és Illyés Gyula miskolci irodalmi estjén. Az estet is felülmúló élmény volt, mikor hazafelé menet megtudtuk, Pesten kitört a forradalom.

Historia est magistra vitae -- tanultuk a latinórán. Megtanultam az ellenkezőjét is. Megtanított rá az élet. Amikor nem vettek fel az egyetemre. Hiszen nem voltam KISZ tag. Az osztály már 1957 tavaszán belépett, de én „ugró-deszkának” akartam használni csupán, ahogy ezt a felvételi kérelmemre írták. Mert negyedikes koromban, 1960-ban mégiscsak beadtam a jelentkezésemet. Ma is szégyellem sikertelen megalkuvásomat, miközben el-elgondolkodom, hogyan is lett volna, ha sikerül?

A kitűnő bizonyítvány azonban jó volt arra, hogy nyárvégén pótfelvételizhessem a miskolci Nehézipari Műszaki Egyetemen. Sok úgynevezett klerikális-reakciós társammal együtt ide szerencsémre fel is vettek.

Már harmadévesek voltunk, Lancsarich Alajos hőerőgépeket tanító professzorunk ragaszkodott ahhoz, hogy traktoron, autón, motorkerékpáron és gőzmozdonyon is utazzunk. Ismerjük meg azt a gőzgépet is, amiről unokáinknak már csak mint muzeális tárgyról mesélhetünk. Miskolc és Hatvan között mozdonyoztunk. A mozdonyvezető és két fűtő mellett egy évfolyamtársammal szorongtunk a szűk helyen. A fülsiketítő lármában beszélgetni próbáltunk. Megkérdeztem: „Tetszett ismerni a Rőmer mérnök urat?” Sapkájához nyúlt, megemelte. „Tiszteltük, becsültük, jobb főnökünk sose volt. Tudja, a Keleti Pályaudvari Fűtőházban a 424-es és a 303-as mozdonyok tartoztak a keze alá, míg…” Elharapja a szót. A nagybátyám, az édesanyám testvére -- nyugtatom meg. Elkapja a kezem, erősen megszorítja. „Hiszen akkor tudja. Tudja Recsket is, tudja, hogy aztán a Munkás Tanács vezetője volt, tudja, hogy miért vitte el olyan fiatalon az infarktus? De ha azt eddig nem tudta volna, most tapasztalja meg, hogy az ilyen embereket haló porukban sem felejtjük. Megmagyarázom, hogyan kell, a következő állomásokon maga fog fékezni. De sose felejtse el a nagybátyját, sose felejtse el 1956-ot. A beszélgetés csak kettőnké”. A szerkocsiról a nagy lapátok szorgosan górják a szenet, a fűtők nem érnek rá, hogy ide figyeljenek. Évfolyamtársam is csak arra figyel fel, hogy én „veszem át a vezetést”. „Lassan, csak lassan, szétszakad a szerelvény, ott az őrház, ott álljon meg!” Addig-addig óvatoskodtam, míg vagy száz méterrel az őrház után sikerült is megállnom. Legközelebb már jobban sikerült.

A jelenlévők azt hitték, a kedvesség a fiatal lánynak szólt. Csodálkozott is évfolyamtársam, mikor tapasztalta, mennyire csendben, elgondolkozva állok. A visszaúton nem kezdtem beszélgetést, emlékeimet rendezgettem.

Gyermekkorom: az ötvenes évek. A rokonok hortobágyi kitelepítése, majd az ő időelőtti haláluk. Recsk, amit a nagymamám csak fia hazatérte után tudott meg. Mit hazudoztunk szegény szívbeteg idős asszonynak, hol, milyen fontos feladata van a fiának, amiért nem jöhet, nem írhat. Hirtelen halálát sem tudta meg. Kezelőorvosa szerint nem élte volna túl, ha édesanyám megmondja neki. Nem sokkal élte így sem túl, sejtette, hogy nagy a baj, ha a fia ennyi ideig nem jelentkezik, és ha nem utazhat hozzá Budapestre, hogy meglátogassa.

Édesanyámnak maradt negyedszázad lelkiismeretfurdalása: hátha mégis jobb lett volna, ha megmondjuk. Sajnos nem tudtunk olyan jól szerepet formálni, mint Töröcsik Mari a Makk Károly rendezte Déry-filmben.

Egy darab az életemből, egy darab a történelemből az a mozdony az én számomra. Meséljék el unokáiknak, hagyta ránk örökül „Lancsa” bácsi. Soha se felejtse, mesélje el unokáinak is, hagyta rám a mozdonyvezető bácsi.

Kohómérnök lettem. Akkor még nem volt GYES és GYED. De a gyerekek már akkor is úgy cseperedtek, hogy volt nátha, influenza, egyéb gyermekbetegség. Az akkor még nem létező gyerekápolási táppénzt jól pótolta a tanulmányi szabadság. Ezért végeztem el a szakmérnökit.

Majdnem két évtized telt el, amíg visszatértem humán önmagamhoz. Újabb két évtized, amíg elhatároztam, el kell mondani, el kell mondatni mi történt a huszadik század második felében. Hogyan élték meg, akik átélték a világháborút, az ötvenes éveket, a forradalmat és a megtorlást. Három kötetből álló sorozatot terveztem. Talán hiányt pótol. A két éve megjelent első kötet -- Akkor is karácsony volt (1944) -- jelentős méltató média-visszhangot váltott ki. Megerősített, talán szeretettel fogadják a folytatást is.

A három, önálló műként is felfogható könyv célja olyan széleskörű irodalmi, történelmi, és irodalomtörténeti dokumentáció létrehozása, mely kiemelkedő egyéniségek személyes történetén keresztül őrzi meg múltunk fájdalmas, félelemmel, kétségekkel, utóbb pedig reményekkel teli eseményeit. A személyes elbeszélések hiteles betekintést engednek olyan történelmi eseményekbe, mint 1944, 1956 és 1989. Az egyéni sorsok olyan értéket képviselnek, olyan ismereteket és élettapasztalatokat közvetítenek, melyek közös elbeszéléssé összeillesztve egy eddig soha nem látott dimenziót támasztanak fel a múltból: talán a legféltettebb titkok fedik fel az élet legtöbb aspektusát. A kötetek közös koncepciója, hogy a karácsonyra való visszaemlékezéseket gyűjt. És ez különös hangulatot is közvetíthet.

A kötet olvasható mint történelmi regényfolyam. De az egyes beszélgetések különálló történetként, tetszés szerinti sorrendben is kézbe vehetőek. A magam részéről a folyamatos olvasást azért ajánlom, mert az anyagok összeállításánál igyekeztem a beszélgetéseket közös narrativává összeilleszteni. A mostani, 1956-ot felidéző kötet néhány témakört jár körül, meghallgatva a szereplők sajátos emlékezéseit. Nem a gyakran megszólaló emlékezőket kérdeztem, hanem akiket nehezebb volt szólásra késztetni. A festőművész Schéner Mihály az első beszélgetésben mintegy háttérfreskót alkot. Őt követik a forradalom bölcsőjének, az egyetemnek akkori hallgatói, oktatói beszámolóikkal. Akkori budapesti bölcsészeket (Szigeti Jenő, Kabdebó Tamás), leginkább a Vár-béli kocsmákban, főként a Régi Országház étteremben össze-összejárogató úgynevezett kolhoz-kör tagjait kérdezem (Máté Imrét és feleségét Darázs Máriát, Szakács Sándort, Román Károlyt, Szabó Endrét, Szopori Nagy Lajost és feleségét Verát és Kabdebó Lórántot), majd pedig tanáraik emlékezését közlöm (elsőként a mártírhalált halt dékán, I. Tóth Zoltán fiának múltidézését, majd Borzsák István, Sarkady János és Ritoók Zsigmond professzorok emlékeit). Ezt követően a forradalom tisztségviselői közül mutatok be néhány személyiséget (Bisztrai Farkas Ferencre, a Nagy Imre-kormány államminiszterére emlékezik monográfusa, egyben unokája; Susits Tamás az I. kerület -- Vár-Tabán-Krisztinaváros -- Forradalmi Bizottságának elnöke és Végvári Vazul, november 4-e után a Vár védelmezője idézi emlékeit). Összegyűjtöttem egyházi személyek emlékezését, akik részt vettek az eseményekben, illetőleg meghallgatom a forradalom néhány külföldi méltatóját (megszólal az otthontalan gyermekeknek otthont teremtő, templomépítő, mindezért sokévi börtönt viselő Regőczi István, a belga Beatrix nővér, a magyar-lengyel domonkos szerzetes Puciłovski József, és a mártírhalált halt laikus vallási vezetőre, Pógyor Istvánra emlékező református lelkész, Kovács Bálint). Majd az országot kényszerűségből elhagyó felnőttek és diákok, írók és tudósok mondják el menekülésük veszélyekkel teli történeteit (Németh László Magda lánya, Határ Győző, Papp Tibor, a párizsi Magyar Műhely szerkesztője, Kövesdy Pál, a New York-i Matignon Galéria tulajdonosa, aki világhírnevet szerzett a magyar avantgárd grafikának, és egy pedagógus, Dobos Kálmán, aki Jugoszlávián keresztül menekülve családjával Svédországban talált otthonra), az itthon maradottak fájdalmát az író másik leánya, Németh Ágnes idézi fel. Egy Miskolcon kivégzett diákra, Oláh Miklósra testvére emlékezik, édesanyjuk féltve őrzött emlékiratát közreadva. Feldolgozom egy akkori egyetemista, Czellár Katalin építészettörténész korabeli naplóját Buda ostromáról. Az emlékezők felidézik Márai Sándor, Németh László, Nemes Nagy Ágnes, Páskándi Géza, Szabó Lőrinc, Vas István korabeli sorsát. A forradalomban szerepet vállalt emberek gyermekeit Zombori Katalin filmrendező és Bod Péter Ákos egyetemi tanár, valahai iskolatársak képviselik, különböző nézőpontokról visszatekintve mérlegelik a megbékélés felelősségét is. Befejezésül a Kopácsi Sándorral, a forradalom egyik vezetőjével 1989-ben Izraelben készült beszélgetést csatolom, amelyet akkor készítettem, amikor a vészkorszakban tanúsított embermentő tevékenységének megbecsüléseként a jeruzsálemi Yad Vasemben emlékfát állítottak az édesapja valamint az ő tiszteletére. Megtoldva ezt a még az újratemetés előtt Torontóból nekem küldött írásával, amelyet hazatérése pillanatában az akkori Magyar Nemzetben meg is jelentettük. A hazatérés örömével és reményeivel telített szövege mintegy előkészíti a harmadik kötetet, a trilógia záródarabját.

Mint az előző kötetet, ezt is unokáinknak ajánlom. Nemcsak a sajátjaimnak és nemcsak beszélgetőtársaim unokáinak. Minden mai és minden leendő fiatalnak. Hiszen az akkori élet mára már történelemmé vált. Tanítsa most már a történelem az életet. Historia est magistra vitae – miként a régiek állították.

 

 

1 részlet a szerző Akkor is karácsony volt, Bölcsészek 1956-ról című kötetéből (7-10. old),

I és É Bt. kiadó, szerkesztő: Kabdebó Lóránt. A részletet a szerző engedélyével közöljük.

 

 

Olvass bele!  

Olvass bele!  

 

 

 

  
  

Megjelent: 2022-11-03 20:00:00

 

Dobos Marianne (Miskolc, 1942) író

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.