VideóA Remind Media és Krizsó Szilvia videója Keresés a honlapon: |
Kötetek, kritikák, recenziók, interjúk és laudációk
Léteznek még irodalmi körök, egymásnak felolvasó, egymás munkáit jótékony kritikával egyengető műhelyek. Az egyik ilyen budapesti költő-író baráti szövetség tagja Türjei Zoltán is, aki hosszú esztendők óta ül össze Kókai Jánossal és Jahoda Sándorral, többek között az irodalom szent ügyének érdekében. Érzékeny odafigyeléssel mindhármuk poéziséből kiszűrhetjük a rájuk jellemző hangszínt, s a témakezelés, a technikai megoldások terén is érződik némileg a közös alkotóműhely szelleme. Mindhárman nívós kiadóknál megjelent, többkötetes, ha még nem is országos hírű, de számon tartott költők. Az esszé mesterfoka
1. Mesterségünk címere – Amerikai könyvek magyar olvasóknak Géher István első irodalomtudományi szakkönyve, a Mesterségünk címere[1] – már ha lehet egyáltalán annak nevezni – többi hasonló témájú munkájához hasonlóan igen szabálytalan, szokatlan munka. Ihletettsége, miként a magát annyiszor elsősorban tanárnak, és csak másodsorban költőnek, műfordítónak és irodalomtörténésznek valló Géher István más munkái esetében is, ugyancsak pedagógiai – a benne foglalt esszék a tanítás, oktatás szándékával íródtak. Expresszionista impressziók Thomas Pynchon: Beépített hiba Magvető, 505 oldal, 3390 Ft Fordította: Farkas Krisztina és Keresztesi József Egy túlírt, organikusságában megtört regénynek is megvannak a maga erényei, amit szerethet a befogadó. Pláne akkor, ha a mű az elvarratlan szálakat is az olvasó kezébe adja. A szűrmodernitás paradigmája és paródiája lehet egyszerre az a könyv, ami magát gigászi nyelvkontinensként adja el ugyan, de öntörvényű poétikája egyetlen emberi tenyérre írva elfér. Ehhez persze türelem és empátia szükségeltetik, mert a szövegfolyam egymást cirógató, csiklandozó örvényei közötti járatok azoknak mutatják meg magukat, akik végül is kitapintják a textusban föltoluló dilemmákat. A kulturális transzfer, illetve annak hiánya Marno János Paul Celan-fordításaiban az Atemkristall – Lélegzetkristály című versciklus magyar adaptációjának tükrében (FORDÍTÁSKRITIKAI MŰHELYTANULMÁNY)
Bevezetés Paul Celan Atemkristall – Lélegzetkristály című versciklusa először 1965-ben jelent meg önálló kötetben, majd 1967-ben a költő Atemwende – Lélegzetváltás című hosszabb kötetében is publikálásra került. A mindössze huszonegy rövid versből álló ciklus versei, különös tekintettel néhány ismertebb darabra, az elmúlt évtizedekben saját recepciótörténetre tettek szert a cikluson kívül és belül. Kántor Zsolt versbútorai Kántor Zsolt: Must Digitális Kalamáris, 2015. Szarvas. 86 oldal
Igen, a lélek. Ebben bízunk, mi, világban kószáló testek. Test a lelke mindennek, szól az abszurd magyarázat erre a felfoghatatlan anyagi és szellemi világra válaszul, melyben lebegünk, kapálózunk, és egyre kevesebb a fogódzónk. A vers fogódzó. Annak kell lennie. „Nem értem ezeket a mai, modern verseket” – hangzik el sokszor a közhelyszerű elutasítás. És a zenét érted? A látványt érted? A napot érted? A holdat? A nyarat?
A recepció mérföldkövei KRTIKAFÜZÉR A PAUL CELAN KÖLTÉSZETÉRŐL MAGYAR NYELVTERÜELETEN MEGJELENT LEGFONTOSABB SZAKKÖNYVEKRŐL
1. A megfejthetetlen szavak nyomában Megkésett megjegyzések Bacsó Béla A szó árnyéka – Paul Celan költészetéről című könyvéhez, A MAGYARORSZÁGI CELAN-recepció fontos mérföldkövéhez Bacsó Béla kismonográfiája[1] / esszé-tanulmánykötete (a könyv műfaji besorolása megítélésem szerint meglehetősen nehéz feladat) Paul Celan magyarországi kritikai recepciójának kétségtelenül egyik mérföldkő értékű állomása, melynek megállapításai még így, a megjelenéstől számított idestova két évtized távlatában sem avultak, avulhattak el. Írom ezt azért, mert 1996 óta a Celan-filológia meglehetősen nagy lépéseket tett előre, publikálatlan művek váltak elérhetővé, megszületett több kritikai kiadás, továbbá korábban ismeretlen életrajzi tények váltak ismertté, jórészt annak köszönhetően, hogy azóta Celan több ezer oldalnyi levelezését is kiadták. Az emberen túli dalok tanulmányszintézise
Kritikai szakmegjegyzések Kántás Balázs „Vannak még dalok túl az emberen” – Írások Paul Celan költészetéről, líraesztétikájáról és recepciójáról című tanulmánykötetéhez
A korához képest igen kiemelkedő teljesítményt nyújtó fiatal irodalomtörténész, Kántás Balázs Paul Celan munkásságáról írott összegző tanulmánykötete, mely alcíme szerint a költő költészetéről, líraesztétikájáról és recepciójáról egyaránt közöl írásokat, azért is figyelemre méltó darabja a magyarországi Celan-recepciónak, mert ez idáig ez a könyv a legterjedelmesebb összefüggő kommentár magyar nyelven a 20. század prominens költőjének életművéről. Számos felróható hibája és/vagy vitatható állítása és módszertani aspektusa ellenére olyan irodalomtudományi szakmunka, mely a szintézis igényével lép fel, azaz a benne foglalt tanulmányok a lehető legtöbb nézőpontból igyekeznek megvizsgálni, körüljárni a celani életművet.
Szabó János Zoltán kultúrakutató szakterülete az ünnepléskultúra. Legújabb könyve A fesztiváljelenség címmel jelent meg a Typotex kiadó gondozásában. Egy interjúban megkérdezték a szerzőt, hogy miért foglalkozik a fesztiválok kutatásával. Mire a következő választ adta: „… a boldogság keresése vezetett el ide, hiszen az a boldogság élmény, amit a fesztiválok és ünnepek kínálnak, jóval túlmutat a >jól érzem magam< hangulaton. Ezt sok fiatal megérzi, amikor élete első néhány fesztiválján részt vesz - velem is így történt. ” A megfejthetetlen szavak nyomában Megkésett megjegyzések Bacsó Béla A szó árnyéka – Paul Celan költészetéről című könyvéhez
Bacsó Béla kismonográfiája[1] / esszé-tanulmánykötete (a könyv műfaji besorolása megítélésem szerint meglehetősen nehéz feladat) Paul Celan magyarországi kritikai recepciójának kétségtelenül egyik mérföldkő értékű állomása, melynek megállapításai még így, a megjelenéstől számított idestova két évtized távlatában sem avultak, avulhattak el. Írom ezt azért, mert 1996 óta a Celan-filológia meglehetősen nagy lépéseket tett előre, publikálatlan művek váltak elérhetővé, megszületett több kritikai kiadás, továbbá korábban ismeretlen életrajzi tények váltak ismertté, jórészt annak köszönhetően, hogy azóta Celan több ezer oldalnyi levelezését is kiadták. Az egyén helyzete és lehetőségei, az adott történelmi és társadalmi szorításban
Kaiser László: A fekete emberek című könyvéről Kaiser László író - költő új novelláskötettel lepte meg a közönséget. A fekete emberek címmel gyűjtötte egybe közelmúltban született írásait, mely a 85. Ünnepi Könyvhétre jelent meg. Történetei élet- szelvények. Kordokumentumok, líra helyzetjelentések a XX. század második feléről. Melyhez egy Juhász Gyula idézetet választott mottóul: „ A szálló évekkel / Sok minden megy el, / De a szív, a koldus / Tovább énekel. Ami emlék, szebb is / Mint az, ami él, / Romok itt ragyognak / Hűs hold fényinél.” A Tiszapart költőjének Emlék című versében szerepelnek ezek a sorok, amit a szerző Kaiser László korántsem "csak" az emlékek, az élmények, miatt választott, hanem, mert ezek között a leírt kalandok között konkrétan a városhoz fűzödő emlékek is szerepelnek. Az író ugyanis Szegeden végezte a magyar-történelem szakot. Amikor Tamástól meghallottam a hírt, hogy ő az idei Petri-díjas, az első gondolatom az volt, hogy mégiscsak létezik valamiféle rend a világban. Ha ritkán is, de lehet úgy, hogy valaki az irodalmi központoktól nagyon távol, úgy 250-300 kilométernyire, egyszerűen csak teszi a dolgát: verseket és novellákat ír, aztán szerterepíti őket a nagyvilágba, és vár. Szerkesztői válaszra, a következő havi Holmira (bár arra sajnos többet már hiába), Jelenkorra, Mozgó Világra. Telnek az évek, ő meg csak ír és ír, közben azért elvégzi a filozófia szakot, nyelveket tanul, és soha nem panaszkodik a mozgáslehetőségeit leszűkítő, makacs betegségre, inkább beleírja azt is versbe, novellába. Naponta posztol valamit a facebookra a Centrál Kávéházról, mert hiába, hogy fizikai valójában Zalaegerszegen vagy éppen Lentiben telnek a napjai, képzeletben ott issza a méregerős feketét, abban a sarokban, ahová a könyvheti Szép versek-dedikálás után mégiscsak sikerült eljutnia.
92 oldal Kíméletlen irodalom Balogh Attila kötete, 13 lírai esszé a kiszolgáltatottságról. A Magyar Cigánytelep Köztársaság megrázó leírása nem(csak) extrém utazás olyan életvilágokba, melyet legtöbben nem ismerünk, hanem a magyarság és kereszténység vakfoltjainak számbavétele (Adyhoz hasonló indulattal pöröl mindkettővel), lírai szociográfia, érzelmes múltkeresés és mágikus horror egyszerre. Balogh Attila (Szikszó, 1956. február 3.) alternatív József Attila díjas költő, író. Nem pusztán nagy tehetség, de kevés verse ellenére vitathatatlanul a mai magyar költészet egyik jelentős, meghatározó alakja. A magyar nyelvű költészet e kiváló alkotója egyben a roma identitás megteremtéséért, átéléséért folytatott küzdelem egyik legautentikusabb alkotója is. Ha a származást nem azonosítjuk a születéssel, ha az identitást a választás és a választhatóság közötti kettősség által meghatározottként ismerjük fel, akkor megértjük Balogh költészetét, senkihez sem hasonlítható humorát. (György Péter) A Fekete földtől a Kurta életig Könyvbemutató helyett kérdeztük Bene Zoltánt
Újszászi Ilona: Mióta foglalkozik szépirodalommal?
Bene Zoltán: Viszonylag régóta. Már a középiskolában is próbálkoztam. A Tömörkényben, ahová jártam, több-kevesebb sikerrel szerepeltem pályázatokon, ami annyit jelent, hogy az évről évre kiírt Tömörkény pályázaton mindig nyertem valami díjat – ez azonban nem engem dicsér, inkább arról árulkodik, hogy nem volt valami erős akkoriban a mezőny. Mindenesetre érettségi után sokáig nem írtam semmit, aztán egyszer csak elővettem egy régi ötletet, s ebből lett a Fekete föld, azaz az egyiptomi Amenemhát története a Krisztus előtti VI. századból, ahogyan azt ő maga előadja című regény. Egy szerencsés véletlennek köszönhetően a történet − könyv alakjában − meg is jelent 2001 könyvhetére. Ezt követően küldözgettem novellákat folyóiratoknak, s hamarosan azok is kezdtek megjelenni. Azóta közel 50 irodalmi lapban jelentem meg, többségükben nem egyszer, nem is kétszer, de rendszeresen. Igazából ez utóbbi, azaz a folyóiratok fontosabbak voltak számomra, mint a kötet, bár a Fekete föld-et szerettem írni és többé-kevésbé szeretem így is, ahogy megíródott; az irodalomban való legitimitást viszont sokkal inkább az jelenti, ha az igazi, értékes folyóiratok befogadják az embert. Nikkel Browning és csontfűrész Tolnai Ottó: Balkáni babér Jelenkor, 240 oldal, 2200 forint Tolnai Ottó beszédmódja annak a markáns világtapasztalatnak a nyelve, amely hajszálpontosan artikulált közlésként érkezik az olvasóhoz, mint az emberi intuíció jól kivehető kézírása. Nem pusztán elvont, közeg nélküli tartalom ez, hanem egyfajta jelenlét, a betűkbe és mondatokba belelehelt szellem megjelenése, kisugárzása. Nem animista, de nem is ortodox materialista. Inkább tárgyilagos szürrealista, poszt-futurista. Bombasztikusan érzéki és áthevült ténymegállapításai lehetővé teszik a befogadó számára, hogy új álláspontra tegyen szert az irodalmi nyelvezetet illetően s hogy átértelmezze a költészet hatásmechanizmusáról vallott nézeteit. Tolnait tanulmányozva permanensen azt érezni, hogy ami eddig korlátozott volt a kifejezés terén, az most szabad. A beszéd határai eltörlődnek és nyílik egy új dimenzió a recepció számára is, a képi és a hangzásbeli effektusok találkozási pontjában. Tolnai megdolgoztatja a fogalmakat. Nála a nyelv megújított használatban működik. André Ferenc - Csider István(Szerk.) - Mavrák Kata Hugee - Pion István(Szerk.) - Süveg Márk Saiid Nyolc évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy a slam poetry igazán belakja új otthonát. 2006 óta jöttek-mentek a slammerek, de leginkább jöttek, jöttek és jöttek, közben pedig a közösség bizonyította, hogy valóban értéket teremt, őszinte és megzabolázhatatlan. Mi most mégis megpróbáljuk feltenni a szereplőkre a zablát, keretek közé szorítani őket, hogy életük és munkájuk egy kicsit új szemszögből kerüljön a közönség elé. Van, aki már ismeri őket, és van, aki még csak ismerkedik az új szomszédokkal. Nekünk ők lakótársaink, és szívesen vezetünk körbe közös terünkben a hívatlan látogatótól a beköltözni vágyóig mindenkit. Mert már nem múlhat el év teltházas országos verseny nélkül, hónap klubest nélkül, és hét slam poetry nélkül. „Csak az olvassa versemet, / ki ismer engem és szeret, / mivel a semmiben hajóz / s hogy mi lesz, / tudja, mint a jós” – írta József Attila a Csak az olvassa… kezdetű töredékében. Zalán Tibor jórészt szintén töredékekből építkező, az utóbbi öt év verseit összegyűjtő legújabb kötetét azoknak ajánljuk, akik őt már eddig is olvasták és képesek voltak érzelmileg is elfogadni azt az első olvasásra sokkolónak ható, a pusztulást tárgyul tévő versvilágot, amely Zalán utóbbi két kötetére, ciklusára volt jellemző (Dünnyögés félhangokra, Fáradt kadenciák). A „homokos”, „vizes síkra” ért és még mindig ott időző, megváltásról rég lemondó, önmagát túlélő alany szólal meg újból, „kikönyökölve léte ablakán”. Hangja az előző köteteknél is lehangolóbb, a „csalás nélkül” szétnéző tekintet még könyörtelenebbnek tűnik. Jó példa erre a kötet József Attila Töredékeit és Arany János Őszikéit egyaránt felidéző Kései zsengék című utolsó ciklusának egy verse: „Ősz van A lombok még az ágakon / kinek panaszoljam el a bánatom / Ki érti meg, hogy minden mondhatatlan / A semmi ágáról is leszakadtam (Ősz van A lombok még az ágakon).
“A szerző meghatározása szerint írása műfaja „miniopera, egy felvonásban, három színben”, ennek ellenére az olvasó hiába keresné az opera műfajára jellemző vonásokat. A neoavantgárd nagygenerációba tartozó Bíró a dadaizmus és a szürrealizmus hagyományait követve, a mondatközi írásjelek és a nyelvtan szabályainak felrúgásával teremti meg szabad asszociációs szövegvilágát. A verssorok repetitív jellege és a színekre tagolás előadásszerűvé teszik a szöveget – az olvasónak az a benyomása támad, mintha egy képzőművészeti lírai performance szövegkönyvét olvasná. A kötet Bak Rita fordításában jelent meg.” 
|
"Ez a könyv rövid prózákat és illusztrációkat tartalmaz. Ha a prózák festmények lennének, akvarellek lennének. Könnyű őket olvasni, utazás közben,váróteremben, megállókban, elalvás előtt, ágyban, köztes időkben. Érdemes őket úgy olvasni, ahogy verseket szokás: lassan, ízlelgetve a mondatokat."
Sűrű, mint a must. Édes, tömény. Alkohol még nyomokban is alig. Mindvégig tisztán látunk. Kántor Zsolt új kötetében nincsenek elválasztó vonalak. Folyam. Mint címoldalon az illusztráció. Gyümölcsízben hömpölyög az Ige és az ima. Olajban tartósul. Mindenki a saját lelkében él? – szegezi nekünk a kérdést a kötet első sora. S ami elkezdődött, rögtön véget ér – zárul a prózavers-szerű nyitány.
Türjei Zoltán ízig-vérig XXI. századi költő, aki paradox módon éppen arra döbbenti rá olvasóját, hogy a magunk mögött hagyott század egyáltalán nem ért véget. A keresés motívuma, amely a köteten végighúzódik, az irodalom legrégebbi toposzai közé tartozik, amit a posztmodern is nagy előszeretettel alkalmaz, s ez a tény önmagában is visszakapcsolja az írót és az olvasót a korábbi időkhöz. A kötet kereső lírai énje sok arcot visel, gyakran kisfiúnak, máskor kissé groteszk dráma szereplőjének, olykor különös képességekkel rendelkező elvarázsolt figurának láttatja magát, olyannak, aki magával a létezéssel, "a most és a mindjárt" közötti űr felszámolásával kísérletezik. Az elveszettség, a kétségbeesés állapota és ezzel szemben a védekezés és megmenekülés különféle gesztusai sokarcú egységet alkotnak a kötetben.
A fesztiválok kétségkívül a mai kor kiemelkedő ünnepei, részt venni egy ilyen eseményen sokak számára az év csúcspontját jelenti.
Lector Kiadó, 2014
A tengeri csikó éneke