Dr. Kiss Tamás: Abdullah
Abdullah: Idegesek, félnek, mutogatnak rám, vagy éppen megsimogatnak…Nem értem. A nők le vannak vetkőzve – az utcákon is. Elfordulok tőlük, ők kuncognak, majd visszafordulok feléjük és nem találom se a mosolyomat, se a megvetésemet…
Tanácstalan vagyok és nagyon idegen. Nyomorultul érzem magamat. Gyerekek alig vannak az utcákon, és mindenhol zúgás, zaj, és mintha remegnének az emberek…Futnak, lökdösik egymást, dudálnak, igen nagy a bűz…Imaházaik általában üresek, és oda bárki bemehet, bármiféle ruhában, aztán úgy viselkednek, hogy le se borulnak. Bár nem tudom, hogy ki előtt kellene ott leborulni…Ott nem Allah lakik. Miért jó nekik ez így? Nem hinném, hogy valaha meg tudom ezt az egészet szokni. Talán nem is lehet, de kell a pénz. Pénzért a hitemet? Nem, azt soha! Pedig azt mondják, hogy nagy szükségük van ránk, mert kevés a munkaerő…Vagy utálnak dolgozni és szolgákra van szükségük. Csillogó villogó létben élnek, szinte folyton esznek és telefonálnak…Nem tudhatják, hogy mi a jó és mi a rossz, mit kell tenni és mit nem szabad tenni…Mondjuk az utcán, vagy otthon, vagy a gyerekekkel…Nem tudom…Istenüket is megölték magukban. És isznak is, alkoholt, mindenhol isznak, utcákon, tereken, éttermekben, sok a részeg nappal is és éjjel is…Azt mondják „buli van”, „gyere te is igyál!”, de én nem mehetek, nekem erkölcseim és hitem is van. Nekik nincs. Hová lett, ha volt? Leginkább egy nagy családhoz szeretnék elszegődni dolgozni. Ha befogadnak, de nem hinném, hogy befogadnak, ahogy én sem akarok megváltozni, de kell a pénz…Hova süllyedtem!!!
Porfelhő-emlékek sivatagi visszhangjai zúgnak
és izzanak bele hideg esőáztatta aszfaltokba, kavicsokba
Valahol egy nem tudom holban
Fázós kuporgások közepette
Horizontok nélkül
Jajgatás-emlékekkel, vérsugár-fröccsenésekkel
megrepedő végtagokkal
bírkózó emléknyomok szaggatják
múlt-darabokra a reményt
Itt
De hol van az az itt?
Egy seholban?
Otthon bezzeg visszavár a homok, a romok, a törmelék,
sírás, jajgatás-keverék
a robbanások utáni zizegős csend.
Talán a kabócák is meghaltak
az égen csontvázak csókolóznak
röhög rajtuk a csillagpor
Ott ennyi volt.
Ez itt meg most talán a pokol.
Allah biztosan tudja, de lehet, hogy Krisztus
mondaná meg.
Nem kellene gondolkodni.
Talán
nem kellene gondolkodni
hanem belefeküdni a hinta-palinta demagógiákba
ringatózva, kiabálva, zihálva tévelyegni
a könnyű halálig
de inkább Otthon
mint Máshol.
Jó éjszakát!
Megjelent: 2020-07-17 18:00:00
 |
|
Kiss Tamás (Szombathely, 1953), főiskolai tanár, író, festő, ökológus. |
Ez a Mű a
Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.
