Keresés a honlapon:

Antal Anikó Zsuzsanna versei (Kalligráfia, Tűz, Misztérium, Szóközök)

 

 

 

 

 

Kalligráfia

  

éjjelente hallani ahogy

nőnek a fák

különös hangjai  

egy áttetsző membránon 

alvó misztériumnak 

földhöz ragadt 

táncolni vágyó hajadonok 

valami mély szikra 

táplálja őket míg 

porrá málló évtizedekben

mosdatják földbe  

gyökerező lábuk 

az időtlenség 

vertikális és horizontális

szobrai 

ég és föld között feszülő íjak 

derekuk szinte mindent kibír 

metsző jeget 

kavicsokként kopogó esőt

illanó pára ölelését

tűzliliom csókjait 

a Napnak

  

mind beléjük ég 

mind megmarad 

meztelen ágaikkal megtörve 

kérgeiken hamuba égett  

idegdúcként hagy nyomot az élet 

apró szimbólumok  

nevek a fába vésve 

évgyűrűkben ölelkezve 

egymásba fonódó ismeretlen 

fakéreg tenyerek 

idő tollával írt  

te és én kalligráfia 

lombkoronába bújt

alfa és ómega

egy falevelekre írt történet 

kezdősorai

  

 

Tűz

  

anyám azt mondta

ne játsszak a tűzzel

mert az hirtelen 

mindent felemészt 

a nappalból éjszaka lesz 

éjszakából nappal 

belezavarodik a mindenség 

a csillagállások felbolydulnak

sápadt álarca mögött

lángol a Hold 

könnyszerű parázs 

a padlóra koppan  

lidércfényű lángként 

egeket bont 

csendből dalt szít 

dallamot némít 

égő napsugárból 

koszorút fon 

pernyeként lebben 

így ég el bennem 

halkan dúdolva 

a mikrokozmosz 

 

  

Misztérium

 

talán megértem egyszer 

ezt a disszonáns szimfóniát 

a lényegét 

a találkozásnak 

és elválásnak 

a mollban és dúrban 

írt dallamokat az

egymásba tűnő tételeket 

az életre mint 

egy témára írt 

variációkat 

mindig más és 

mégis ugyanaz 

az ujjbegyek egy 

kromatikus skála fordított  

képei és finom 

barázdákkal szőtt 

kottarendszer a kéz 

öt vonalon - 

vigasztal megtart és 

eltemet 

nem minden hang  

könnytelen 

csupán önmagába 

visszatérő feloldás 

egy miniatűr lélegzetvétel 

aztán 

da capo al fine 

az elejétől egészen végig 

újra és újra 

valameddig 

 

  

 

Szóközök

 

lassan elmúlik és lepereg 

fekete tintában oldódik fel

az elmondhatatlan 

a megtarthatatlan 

betűmolekulákra szétszedett szavak 

mögöttes jelentéssel bíró apró álarcok 

ez mind ami belőlünk itt maradt 

üres miértek 

bizonytalansággal 

kendőzött válaszok 

a végén három ponttal 

semmibe tűnő szófoszlányok 

kagyló héjában kucorgó magány 

a realitás fekete fehér 

tőmondataiba zárt 

szóközökkel tépázott 

elengedés

 

 

 

 

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2020-06-29 16:00:00

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.