VideóA KMI Szerzőbár videója Keresés a honlapon: |
Bánfai Zsolt versei (Gramofontölcsér, Változás, Talán virág, halak, hálók)
talán a lendület sodort el eddig – persze tudom te mindig ott lennél szívesen hol még sosem jártál az összekötő egyenesek nyomán létező és képzelt világaid között mint jégvirág a lecsorgó csendben ha meleg kendőt lebbent ablakod alatt a tavasz és az olvadt érpályák rácsosra rajzolják a tejüveget
talán ilyen a késői érkezés is mikor közénk telepszik lápon-mocsáron a vészjósló szél és egy láthatatlan kéz műtéthez mosakszik a szívbeteg tájon – a szike nyomán pattan az ideg de dobban az izom ropog a perc mint szálak a köldökfonálon és a kráter egy óriási gramofontölcsér – dalába dőlnek a bódult álmok
talán van idő míg a vonatod beér oszloppá öregszem mire megérkezel vezetem lovam a villámló réten – árnyunk nyúlik a hóban és a sínek már csak bennem folytatódnak mint erővonalaid mintázata amint megérkezésed biztonságát sugározza a hangosbemondó – gramofon dalát a túlérett földeken
Változás
Kidöntött fasorok között motorfűrészek szeletelik a délutánt. Suhintásnyi életek a küzdőtéren. A szomszédos táj szálirányba rendezgeti hegyes árnyait. Visszhangot üvöltő terek. Mint ebek soklábú baltafényben – fásultan nyüszítenek a hazátlan szelek.
Megfordult most az élet. A tó tükre felhőkben csörömpöl és a madarak méregzöld gyökerekre szállnak. Éjjel kisülnek a napraforgók, a sivatag aszalt bőröket terít szerteszét. Vasrács árnya hullik dohos zubbonyokra – a vírus az agyakban van, de most tüdőbe ég.
Elárulhattad volna, hogy vihar után mindig énekelnek a madarak. A sámándob bőrére új hajnal feszül és kong, míg kiütöd alóla az első sugarakat. Szilárd árbóc vagy. Csak vásznad lobog. Hátam sziklának vetem és hosszan nézem, amint az ÚJ NAP válladra emeli a horizontot.
Talán virág, halak, hálók
a fű meztelensége világít a térképen, mintha valaki szándékosan kitakarta volna a lázas tájat – ülj ide a piros padra – hív egy mikulásvirág, mint parkok erőtlen szobrai, talán így együtt kivárhatnánk a percet, ösvénnyé vedlett utakon a nagy megtisztulások idejét, amint egyre biztosabban közeleg – és te odaülsz mellé, mert elhitted, hogy itt a rágalom is csak egy idült zárójelentés lehet, netán éles kórtani lelet – hisz mint kártevő rág lenn a lom, kisiklott a vágányok között a bizalom, pedig odaát már szabad mezők illatáról álmodik a szél az elfáradt ígéretek felett én mindig szerettem egyedül játszani – talán csak az emlékezés szólít, ha egyáltalán hív még valami – a fagyos vizekben lebegő halrajok arcát hordod, könnyű szellők nyaldosta pókhálóban ajkad megremeg átölel az elragadtatás, a tiszta fény átjár, elfed, mint a magzatvíz mozdulatlansága, felhajtó ereje; bennem lüktetsz és én a bársony benned áradok – vérköreidben lépteim mikroorganikus torlaszok – militarizált övezetből jövőbe lát a kukoricaföldek szeme génállományunkban állandósult a spirális süllyedés – vagy talán ez már a hangtalan végjátékok ideje?
Megjelent: 2020-04-14 14:00:00
![]() |