Keresés a honlapon:

Kiss-Teleki Rita versei (A bátor, Mint a fák, El akartam mondani)

 

 

 

 

A bátor

 

Kezdődik, közöltem halkan,

talán mosolyogtam is hozzá,

nem emlékszem,

csak arra a fél marék hajra,

amit görcsösen szorongattam a kezemben.

Féltem, nem tudtam mit szólsz,

hogy sírsz-e? Én nem sírtam,

még akkor se,

amikor azt mondtad:  levágom,

és a nullásgép szigorúan

végigszántott a koponyámon.

És utána azt is mondtad,

hogy nekem még ez is jól áll,

én meg arra gondoltam, bátor vagy…

így csak egy bátor borotvál,

és készítettem néhány szelfit,

csak hogy megnyugtassalak,

hogy nehogy azt hidd,

hogy ez rajtam kifoghat.

Nem sírtam. Talán azt hittem, nem lehet,

csak kiálltam a szélbe…

hogy végre az is megsimogassa

az én bátor kis fejemet.

 

Mint a fák

 

Gyere, nézz körül az én szememmel,

itt kint, ahonnan a remény fakadt,

nézd, mintha sírna ma a reggel,

harmatgyöngyök gurulnak a fák alatt.

Nézd, ők moccanatlan állják,

ahogy az ősz átiszkol rajtuk,

és viselik a tél magányát,

mikor mi már rég feladtuk.

Ugye látod már az én szememmel

mi az, ami éltet, ami reményt fakaszt,

ugye elsétálsz velem itt még egyszer,

s mint a fák, bevárod velem a tavaszt?

 

El akartam mondani

 

Egész nap egy könyvvel ültél,

pokróc vackon

pedig akkor nem is volt tél.

Én el akartam mondani

de este lett, aztán éjfél.

Egész nap a konyha látott,

húst sütöttél,

vártam jöjjél, ne csak állj ott

Én el akartam mondani,

de más lettél, elcsigázott.

Egész nap egy orvos vizsgált,

vért is adtál,

kis asztalnál tüdőd zihált.

Én el akartam mondani,

de a félszem  bebugyolált.

Egész nap már csak aludtál,

nincs rosszabb a valóságnál.

Én el akartam mondani…

de akkor már halott voltál.

 

 

 

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2020-02-26 14:00:00

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.