Keresés a honlapon:

Köves István versei (Ahogy manapság illik, W. Sanyika könyökölve szomjazik, Buli van)

 

 

 

 

AHOGY MANAPSÁG ILLIK

 

Ösztöndíjat alapítottam, ahogy azt manapság illik

s mert az ő emlékére, el is kereszteltem róla:

TAR SÁNDOR NAPI ÖSZTÖNDÍJ, ezt írtam a táblácskára

mellette csillog a pulton, kicsit nekidöntve

hogy le ne üsse, véletlen föl ne borítsa senki,

egy vastag falú féldecisben a feledtető, fénylő rumital,

ígéretesen csillog, sokat ígérőn, szinte mindent,

ami ebben a kocsmában még szabadon elérhető,

könyökölve lesem, ki nyúl szomjazva a csalfa vigaszért

s ha üres a pohárka, csak intek a csapzott csaposnak,

ő már tudja a dolgát, tölt bele újra, s nekem húzza a strigulát,

és ha a szomjasok kérdik, ki az a Tar Sándor,

csak hunyorít egyet, és selyma mosollyal fejemre mutat,

így nő egyre kültelki népszerűségünk a csehóban,

legutóbb egy tapló szivacs hálásan már azt kiáltotta:

éljen Tar Sándor, ilyen egy igazi finom magyar úr!

én meg szerényen hajlongtam hátul, mintha magam is,

ha kérdezik, írok e még okos könyveket, letagadom,

a jelentésekről meg hallgatok – ahogy azt manapság illik.

 

 

W. SANYIKA KÖNYÖKÖLVE SZOMJAZIK

 

Süt a Nap, csillog a csiganyom,

csillog a csiganyom a fűben,

csillog a fűben a csiganyom,

nyugalom, fű csillan, aranyom.

 

Tűzláng csillog a Napban,

napozik a csiga a fűben,

távolban kék lik a Balaton,

kanyarog sorscérnánk a tűben.

 

Áll felettünk a Nap katatón,

aranylik a csillogó csiganyom,

csillagom, nyúlik a csiganyál.

Hol van egy jó kocsma? Ihatom!

 

 

BULI VAN

 

„trambulin, trambulin, harmadszor is trambulin,

kinek kóma kéne, vazze, jó koma az inzulin”

 

 

Vendég voltam egy kanbulin,

lengett velem a trambulin.

 

A trambulin magasában,

egyedül a trambulinon,

ringatózó trambulin

egyszemélyes kanbulin,

belémszállt a kisördög,

nem is olyan kicsiny dög,

pata, szarvak, minden rendben,

kénkőfüst száll habosan,

ringatózom magosan.

 

Amíg bírom idefenn,

ringatózom ügyesen,

egyedül a trambulinon,

mormolom, csak míg kibírom:

Buli, buli, trambulin,

köröskörül kankalin,

ezeréves kanbulin.

 

Ez aztán a trambulin,

ring rajta egy alfahím,

innen fentről messze látni,

irigyelhet engem bárki,

a láthatár elég széles.

Hogy ez a vers nem elég éles?!

 

Körbe-körbe kerítés,

pengetaraja is véres,

piros mint a kankalin,

ringat fenn a trambulin

az ezeréves kanbulin.

 

Ég s föld között fel-le, fel-le,

süllyedve és emelkedve

ringatózni lenne kedve

fölöttem már a duzzogva föltálalt

tükörtojásnak, a Napnak is,

alattam egy menthetetlen,

letérkövezett múltú ország

nyitva felejtett emlékkönyvének hamis

oldalait lapozgatja szótagolva

 

a mu-csa-i szél.

 

 

  

 

 

 

 

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2020-01-31 14:00:00

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.