Turányi Tamás: Litánia (Málik Rolandnak)
Egy ív papír fehér marad,
mindig beszívja a nyomdafestéket,
pedig van egy fehér mondat, ami beszív téged,
ennyit a távolságtartásról,
a tenger magába zárta a túl sokat tudót,
vagy talán kíváncsi volt, azt akarta, csak neki mesélj,
és volt- e közben éneklés, bömbölő nevetés,
vagy valami állathang, amit kiadott, nem találgatok, erre
nincsenek változatok, nincs több énnel kezdődő sor,
mondom, távolság sincs, se elkülönülés,
hogy van, ami te vagy, és van, ami nem,
a kikezdhető jelenlét, a megszámlálható dolgok,
az emberek, a fecskefű, az őzbak vagy a költő mind
olyasmi, amit a halál ideiglenesen diszkvalifikált,
ennek vagy annak képében várakoztat, és igazad lehet,
mert nem is szól közben az a zene, de ez csak
amolyan trabant általi megelőzöttség,
az édes életben mégiscsak Thanatosz az,
akit te is kénytelen megfogadtál porcukrásznak,
tetszett neked, hogy olyan régiesen ejti a szavakat,
ízlelgetted, hogy jőjj, Roland, jőjj, valld be,
nem is nagyon beszéltél te rajta kívül máshoz,
minek is húzni az időt, minek titkolni,
hogy a bizományi áruháznak adtuk el apánk
tiszti díszkardját, hogy legalább
borunk legyen tizenkét pohár,
nyelőkből elnyeltek, átigazolni egyik csapatból
a másikba lehet vágyott beavatás, mert nem jó az
embernek egyedül, de nem jó apró istenek
és önmaguk szobrát cipelők közt sem,
Álmos, Előd, Tudor, Vidor,
Nagy Sándor és Dugó, a csodacsatár
mind egyazon pályázat fölött görnyednek
e legszűkebb szobában, hát ez lenne
az az élet, ahol csak amit magad dobsz fel,
az esik rád, s ha mégse, akkor mint a kenyér,
a vajas felére, kinézhettél volna a partra,
a megóhajtott hely ölére
omolva a víznél s part peremén magunknak
evezőt sorsolva ott voltunk, csak nem tudtuk,
mert ezúttal is tapintatos voltál.
Megjelent: 2014-08-06 12:45:03
 |
|
Turányi Tamás (Kaposvár, 1966.) költő, író |
Ez a Mű a
Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.
