VideóAz Országút – művészet, tudomány, közélet csatorna videója Keresés a honlapon: |
Tönköl József versei (Most már egyedül maradunk, Hogy itt hagylak)
Most már egyedül maradunk
Ezen a lépcsőn se járunk többet, arrafelé kell lenni a háznak, ahol hajnalban egy madár éppen meghal, és már a vándorfestők vásznai sincsenek, melyek az ősöket ábrázolták, se a szentkép alatt égő gyertya, mintha lépteit utánoznánk valakinek, aki innen messze ment, most már egyedül maradunk, fejünk fölött fényes pipitér, vállunkon világol holdként, és porig fölégeti az udvart, hogy minden végleg eltűnjön, az utca, a kazal, amelyben verebek fészkeltek, s bűn lángolt a nyelvünkön, hány esztendőnk múlt el? száz? üres a templomtér, idegenek vagyunk már mind, mióta nem emlegetjük a hegybírók nevét, és elhagyva kóborolunk a furcsa városban, ahol lámpákat zörget a szél, az ablakok tárva vannak éjszaka.
Hogy itt hagylak
Majd meglátod, hogy itt hagylak, mint a hársfalombokat, táncolók forgatagát, ezüstvödröt, dombot, ahová a vadludak kiáltása a magasból hallatszik, nem is tudom, mit kellett volna leírnom, a forgást, a port, kulcscsomó karikáját, naptárt, radírt, ceruzát, fecskéket, messzi utakat, bokorágat, az anyámnak küldött leveleket, hogy ki ment ki kora reggel a mezőre, ki itatta a lovakat, rozsdás szegbe ki lépett, agyvérzést ki kapott? nem is tudom már, kik maradtak, ahogy maradtak, muzsikál-e a hó az ablak mellett, csendül-e borospohár, s a lányok haja hull-e kibomolva az asztalra a kocsmában, tud-e valaki egy nótát a tavalyi búcsúból, hogy itt hagylak, nézem a zenészek rongyos hátát, lovak fülét, tehenek szarvát, este kedvem volna megállni, réti hidakon nyargalni keresztül, abba az erdőbe, ami sűrű, talán még öt, tíz év múlva is az lesz, talán még felismerhető.
Megjelent: 2019-09-21 14:00:00
|
