VideóA MNMKK - Petőfi Irodalmi Múzeum csatorna videója Keresés a honlapon: |
Széll Zsófia versei (Pamutbugyi, Kötetlenül, Zentrópián)
Pamutbugyi
Kötetlenül
Kint áll az ablakban, az ingjét nem tudom, hogy kigombolva felejtette-e, vagy be sem gombolta. Talán, amikor magára kapta, annyira hirtelen jött a gondolat, hogy elmaradt. Egy biztos: az ablakban áll, mögötte az üres szoba. Az ágy bevetetlen, a szekrény- ajtók nyitva, ő pedig kilépett a fénybe: az ablakban köt. Nézem, ahogyan a melltartó elfehéredik. Van benne valami annyira tisztán praktikus - a befejezetlenség egyszerűsége. Nem elakad, hanem másba kezd. És eltűnik a szoba az ággyal, szekrényekkel: szemről szemre halad. Én pedig olyan természetességgel ámulom, hogy belefehéredik a hajam, beleráncosodik a bőröm, beleremeg a kezem. Talán egyszer majd én is kiállok fényes nappal az ablakba kötni. Minden feleslegesség nélkül hagyom majd, hogy az vezessen szemről szemre. És jó lenne, ha a szembeszomszéd nő, amikor meglát az erkélyéről, elmosolyodna. S míg én az időtlenbe simulnék, ő boldogan átvenné a koromat: nem kiabálna át, hogy legalább az ingemet gomboljam be, ha.
Zentrópián
:valahogyan mindig ki- üresedik. a reggelek is visszaegyenesednek a délelőttbe: ez ilyen. szerettem volna hosszan, nem annyira csendesen, mint ahogyan hajnalban átlopódzok a lakáson :felébreszteni, valami isteni illatba burkolni - hozzánk már senki más ne érhessen. kisütöttem, felragyogtam, égtem, és mi maradt a fényből? eseménytelen horizont. ilyen egy nőregényt :a túloldalon az a másik dimenzió, a végtelen szobában széksor - láblógatva ül mind, akiket, ha nem is igazán szerettem, de átengedtem magamon. mindenhez kell idő, mondaná az egy(etlen), aki szerint csak soha van. :el is mosolyodtam, igen, ez a soha az idő egyik szarva - és látom, mekkora hatalom. Vagy még több ennél is: törvényt bontó szingularitás :valahogyan mindig megtelik.
Megjelent: 2019-08-16 14:00:00
![]() |