VideóAz Országút – művészet, tudomány, közélet csatorna videója Keresés a honlapon: |
Csontos Márta versei (Inoperábilis, Kleptománia, Kirekesztve)
INOPERÁBILIS
Nyugodj meg, súgom a gondolatnak, még együtt maradunk egy darabig, nem tudom bűnösséged bizonyítani, nem tudok kiadatni ellened elfogató parancsot, nem tudom beadatni ellened a szérumot, soha többé ne gyere elő, ne újulj ki, mint egy fekély, maradj subacut, rejtett, maradj csak egy potenciális lehetőség, melyből szándékosan kimaradok. Nem akarom ajándékod elfogadni, rosszindulatú cukrosbácsi vagy, csak követsz lopakodva, s próbálod elhitetni velem, hogy nélküled nincs bennem értelem. Túl sokat mérsz rám, te kérlelhetetlen, kétszínű, rossz útra vonszoló gondolat. Kérlek, ne feszítsd elmém, mint egy betörhetetlen vadló. Úgy félek, hogy soha nem térhetek ki előled, nem lehetsz a barátom, nem láthatlak vendégül, csak próbálhatunk úgy tenni, mintha nem ismernénk egymást, de össze vagyunk nőve örökre, mint inoperábilis ikrek, akik fejszével közelednek fenyegetőn, csak azért, hogy a végén az együttélés kényszerében a fegyvert eldobva átöleljék egymást.
KLEPTOMÁNIA
A hegyeket majd nem viszem magammal, csak a sziklákból néhány kristálykemény követ, az erdőket majd nem viszem magammal, csak néhány ágat, melyből kinő a kereszt.
A szavakat majd nem viszem magammal, csak az elcsendesedett gondolatokat, – a virágokat sem tűzöm porcelán edénybe, csak a magoknak leszek néma temploma, s a kezemben maradt harangkötéllel magasra húzom a duzzadt csíratokokat.
A madárdalt majd nem viszem magammal, csak a csendet kottázom bele a térbe, csak néhány fehér tollat tűzök a vállamra, s fészket rakok magamnak a sötétbe’.
Nem szólok majd senkihez, s úgy teszek, mintha öröktől fogva máshol lettem volna.
KIREKESZTVE
Te a kalandparkból mindig kimaradtál, a semmiért egészet mozgalomban a lőréstől tartottad a távot, s míg a szépség nyomait festetted angyal-szőkére, címedre nem küldtél figyelmeztetést magadnak, védtelen maradtál a Nagy Játszótéren, – közben áttáncolt feletted a nyár, de neked csak vihar-szürke falak magasodtak, s az összemázolt égi tükörben már nem láttad arcod, benőtte az idő szétszórt, tetszhalott virág-álmod.
Most sziklarajz vagy egy könyv- lapon, tüdődbe lyukat égetett a Sötét; leterített a Csend, de a fűben ott lapul örökzöld árnyékod.
Megjelent: 2019-06-21 12:00:00
|
