Keresés a honlapon:

Bara Anna versei (bűnös, tus, cselszövők)

 

 

 

bűnös

 

gyűlölöm. ráépült nyolc évnyi emlékemre.

összenyomta a hortenziafejek apró szirmait,

s a parfümök kavalkádja elfedte a

lila akácok diszkrét illatát.

az udvari egyszobásunk mellett sem érződik gázszag.

a szomszéd néni igazi úrinő volt, de szerelmei után

csak a halállal tudott elszenderedni.

a házfelügyelő sem inti a gyerekeit, hogy

ne rohangáljanak, s nem csúfol senki gólyalábúnak.

a zongoraszó a táblabíró családjának

nappalijából a parkettákkal valamelyik

szegény ember kályhájában rég elduruzsolta

a szerelmi álmokat.

csak a gyermektelen idős házaspár

intarziás bonbonierje maradt meg és a

mosolyuk, amikor átnyújtották.

a karácsonyi angyal is elmenekült.

azóta az angyalaim bármikor és soha velem,

ahogy Isten. de ő sem szólít már meg hihetően.

gyűlölöm a plázát.

agyonnyomta a gyermekéveimet.

 

  

tus

 

a nő a lába körül úszkáló hajszálakat bámulta

ahogy valahányszor elérték a lefolyót

meggondolták magukat és újra ott tekeregtek a

lába körül mindig utálta ha a kádból kellett

kihalászni a hajcsomókat napi száz még normális

mondta az orvos neki ennyi sosem hullt ki az

undorhoz kevesebb is elég volt most az a pár szál

sem bosszantotta beletörődött megpróbált a víz

kellemes érintésére koncentrálni feljebb vette a

hőfokot és erősebb sugárra állította a tusoló rózsáját

élvezte ahogy a tarkóját metsző forró víztől ismét

kitisztult körülötte minden a neurológus szerint

természetes dolog a kitágult erekben jobban áramlik

a vér az agy végre fellélegezhet

a samponért ösztönösen nyúlt majd felsóhajtott

ma nem volt hányingere a kemótól csak az élettől

 

 

 

cselszövők

 

amíg az őszi égen csillagokból mazsoláztak a felhők,

mellénk kuporodott az este. végigcirógatta tincseinket,

s a fák vérző levelein hintázó széllel kisebb vitába szállt.

a sötétség ura hatalmas hátizsákjában, mint túlélő csomagot

mindenhová magával cipelte a múltat. de a szikár szél vállán

nem fért el sok emlék. így nem csoda, hogy rég elhagyta a

pillanatot, amikor ugyanígy itt ültünk, rabul ejtve a csorgó

holdezüstöt. míg a rovarneszektől riadtan összebújva nevettük

ki egymás félelmeit, a hűvös szél jó ok volt a közeledésre.

manapság vastag felsőben ülünk egymás mellett.

de játszunk és eljátsszuk, hogy még így is fázunk,

és egy hatalmas pulcsit kötünk, s ha kész lesz

ketten bújunk bele, hogy megnevettessük a halált.

 

 

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2019-05-08 07:30:00

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.