Keresés a honlapon:

Balázs F. Attila versei (Kolozsvár, Labda nélkül Rióban)

 

 

 

Kolozsvár

 

ülünk csendesen beszélgetünk
majd nagyokat hallgatunk
nézzük a jövő-menő embereket
megfeszült póráz végén
a mindent megszagolgató ebet

 

könyökünk az asztalon
lábunk lazán az asztalkeretnek támasztva
hullámosra összehajtogatott újság
finoman remegő kezed alatt

 

galambok csipkedik
az asztalok alatti morzsákat
fény törik a kés pengéjén
a langyos sör elveszti fényét a pohárban
a nap fényesre törli a köveket
a szél mint szerető anya
gyengéden megsimogatja arcunkat 

 

olyan a világ körülöttünk
mint félig kirakott puzzle
mi sem illünk bele a képbe
gondolod
de nem szólsz semmit
szivarra gyújtasz és nézed a nyugtalan
füstkarikát
az acéloszlopon az óra számlapja rozsdás
a mutatók
mint görbe felkiáltójelek mozdulatlanok

 

a kopott asztal alatt
keresztbe teszed a lábad
megnézed mobilodon hány óra
késik a pókerarcú pincér
a háború előtti kocsma teraszán

 

 

Labda nélkül Rióban

 

utcagyerekek
kiknek minden
szép
és jó
és vonzó
a kirakatüvegen túl van
láthatatlan korlátok
szűkítik elviselhetetlenné
mozgásterüket
mint a kinőtt cipő
mint a szűk ingnyak
mely felsérti a bőrt

 

míg aztán
egyszer
mint kezelhetetlen csikók
áttörik
a sorompót és megteszik azt
ami egy pillanatra
a szabadság illúzióját villantja
fel előttük
amíg a Rend(szer) közbelép
a közjó érdekében

 

ám a belső tereken és ösvényeken
amikor cél nélkül kóricálnak
csatangolnak
tekeregnek
befelé figyelve
elmerengve
emlékezve
kiürülve minden érzelemtől
mert az önsajnálatot sem ismerik
a múlt díszletei és szereplői
csak annyira érintik meg őket
mint egy tévéfilm epizódjai
történetek
más dimenziók
helyek
hol lehetne álmodni

 

végigsétálnak a stadion füvén
amikor csendes a pálya
és a lelátók üresek
minden jó dolog
legfeljebb egyszer egy évben
történik velük
a játék kihívás
a rongyos labda
álmukban fényes mint a hold
a virrasztó tetők fölött
ébren álmodnak
tenyerük tarkójuk alatt
zsibbad de nem érzik

 

más dimenziók
helyek hol álmokban születnek álmok
ébredés után
az álmok sem az övék már
mintha rég látott filmre
emlékeznének
töredékesen
zavarosan
fásultan

 

aztán
köréjük húsosodik a magány
utolsó mozdulataikat konzerválva
mint bogárét a
megkövesedett gyanta
a szépet hazudó borostyán

 

 

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2019-06-09 09:00:00

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.