VideóA MNMKK - Petőfi Irodalmi Múzeum csatorna videója Keresés a honlapon: |
Tóth Olivér: Március
Március
Fehér fátylat szőnek a füvek az ágak, gyermekkorom aranyszál foszlányai égtől a földig, mint ökörnyálak hintáznak, foszlott lepedővitorlába fogni a nyarat, én mint szakadt húrok dallamait vágylak, emelj kezedhez, szádhoz, míg rojtos szélein a világnak földi agyagból vázába gyűlni csonka virágok várnak.
Fehér fátylat szőnek a füvek az ágak, nyári nyoszolyának a csigaházon, templomtornyán, fehér zászlója lenni elmúlásnyi megalkuvásnak, ahonnan találkozásunk elejtett hadizsákmányaként bármikor távozol, magaddal vihetsz, kulcslyuk nélküli ajtóimon bármikor kileshetsz, küszöbnyi magasságom tetején esőtükrök nyitnak medernyi eget, ha belenézel babonázó zsoldostekintetemmel vigyázz, míg rojtos szélein a világnak földi agyagból vázába gyűlni csonka virágok várnak.
Fehér fátylat szőnek a füvek az ágak, mesélnek a menekülő hóbuckáknak, rőt levélhegyeknek, kripta-hús telt hűs szeleknek, színessé festett gyászban, mindegy kik születnek, mindenkit szeretnek, nyár menyasszonyává lett szökevény fiai, lányai akit szerettek, avarszerelemben írnak szép levelet, ékessége lenni terített asztalomnak, rojtos szélein a világnak földi agyagból vázába gyűlni
csonka virágok várnak.
Megjelent: 2019-03-25 09:03:07
![]() |