Videó

Vállalkozásuk az élet – Szávai Géza és Szávai Ilona 

Az Erdély TV videója




Keresés a honlapon:


Tóth Csilla versei (mint ez is, Tények, (háromszor))

 

 

 

mint ez is
(n-nek)


a porban ül, figyeli a szemcsés árkokat,
rajzol, elnagyol, feszülten figyel,
mintegy mellékesen mégis, 
tudja, hogy g
örcsösen jelet várni nem lehet, 
é
rvénytelen és nevetséges is

ma nem mozdulok ki a fejemből,
a játszótér nyújtotta menedékből, 
j
ó itt nekem, gondolja, vallja is,
próbálja érteni a hinták bűvöletét,
a szél dolgát az emberek hajában, pulcsiján,
s hogy egy tágabb körben autók dudálnak,
megcsörren, fogcsikorgat egy zsalugáter, kitár,
arrébb szanaszét dobott csikkekkel babrál
ugyanez a szél,

a lábujjain a homokszemek terjednek, mintha 
tengerbe l
épne, vár,
nem szól, nem nyilatkozik
láthatatlannak vallja magát, s ez jó 
ez a passzív ragyogás, 
akkor m
ég nem tudja, hogy mindez végleges,
s ha megcsillan rajta a Nap, örül, 
hogy n
éha összetéveszti magát vele, 
b
ólint rá, ám legyen

a homok már az ágyéig ér, himlő, már érti 
a test és lélek bonthatatlan voltát, boldog
torkába dobbanó méhkas lesz a szemcsék rengetege, 
a haláltudat ac
élossá teszi, istennel társalog

később lábnyomokkal, homokvárakkal, 
vizesárkokkal keverik majd
össze
akkor már tudja, 
hogy sosem
értette a macska nyávogását,
lába az ajtóhoz szorult, 
s hogy a menstruáci
ós sokkon kívül is van élet,
á
télte, de nem tapasztalta meg
a bezárt ajtók előtti csendet, a benyitás kockázatát
s hogy kihagy a szív, céltalanul dobog ilyenkor, 
aztán visz tovább, mert el kell jutni a legutols
ó falig, 
hogy onnan
érvényes legyen a visszafordulás
legmélyebb önmagunkig,
é
s hogy Isten talán csak azoknak üzen, 
akik nem k
érdezik egyáltalán,
minden más csak társalgás önmagunkkal,
unalmas közbeszéd



Tények

Az nem lehet Herta, hogy semmiről semmit sem tudott, Ön csak gépelt, 
vizet hozott, apr
ósüteményt, miközben imponált Önnek a tisztek közelsége, 
az nem lehet, hogy nem tudta a pohár remeg
ését, 
az asztalra csattant , a tekintetek vérvonalát, a makulátlanra vasalt egyenruha alatt megfeszülő izmokat, a mosolyt, ahogy arcát a szemükkel végigsimítják, 
hogy abban szunnyad az embertelen, abban benne kellett lennie a kinti sikításnak, 
a joviális mosoly is lehet hátborzongató, a kisfiús frizurák ráncbaszedésében, 
de a mozdulatban biztos, abban biztosan, nem m
érhetően, de valami visszás súllyal megjelenhetett, a csizmacsattanásban, az illatban kellett, hogy legyen 
valami, valami más, taszít
ó, ahogy egymáshoz szóltak, a hangban legalább, 
az elárul, m
ég ha mégoly fegyelmezett is, vagy épp azért, valami mély
kétségbeesésnek ott kellett lennie, hogy megtettük, és mégis isszuk a kávét, félelmetes, hogy innentől már minden könnyen elviselhető, 
hogy háború van,
és hogy ez ép ésszel fel nem fogható, odakint emberek halnak és hogyan, annak ott kellett lennie, a bútorokban, ahogy egymásra néztek, amikor benyitott, a nevetésben, az elhallgatásban, 
az illatban akkor, kellett, hogy legyen valami, a hangban legalább, az elárulja, hogy mi zajlik felszínen túl, s hogy a borzalom nem a koncentráci
ós táborokkal kezdődik, hanem mindig legbelül.

 

 

(háromszor)

 

és háromszor kiáltom ki a szélnek

és összegyűjtöm a lehulló levéllel

és felfogom, mint esőt a kezemben

és hallgatom, mint hallgatsz engem távol

és figyelem, hogy minden együtt mozdul

és engedem, hogy feltárj mint egy holtat

és eltűröm, hogy kimoss önmagamból

és nem bánom, ha hangosan kimondod

és háromszor kiáltod ki a szélnek

és megtartasz, mint esőt a kezedben

és figyelsz rám, mint én figyellek távol

és beljebb engedsz, ahol senki nem járt

és figyeled, hogy minden együtt mozdul

és engeded, hogy meglássalak végül

és onnantól csak örökké a szélnek

 

/és nem futok el, nem tudok hova

körbenőttél, mint önmagát a fa/



  
  

Megjelent: 2019-04-11 06:56:18

 

Tóth Csilla

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.