Videó

Az M5 videója




Keresés a honlapon:


Köves István: SZÉLCSEND

 

 

 

 

SZÉLCSEND

                        karc hidegtűvel

 

 

Thick-thack, thick-thack,

múlik a modern magyar idő,

a fővárosi. Szél kél,

vörös az ég alja,

tányérantennák közt csusszanva

kapucsínóba csobban a Nap

a régi gyártelep mögött.

Múltunk épp a jövőnket falja.

 

Az aláírásgyűjtők már elvonultak,

nyomukban elnyújtott panaszszó

lapul a penészes lépcsőházban,

a burjánzó gyűlölet bűze

böfögve szavazni vágyik.

Több tonna beton nyomja itt a rendet,

kinek, minek magyarázzam,

hogy néha a gégemetszés életet menthet,

Stadionország vajúdni vánszorog

a jegesen villogó, vetetlen ágyig.

 

A tévéhíradóig még bőven van idő,

a sok semmiség csak nem áll

mindenséggé össze. Mint száradó háló,

lebben a függöny az ablakokban,

elég a városi fény, zokog az abortáló alkony,

a pneumatikus kapunyitó az egyetlen ellenálló.

 

Zihál az utakon az araszoló autócsorda,

járdaszélre hullva hallgat a törten

maga alá fordult, csapzott krizantém.

Az úttesten elgázolt harangszó lapul.

Fejét fel itt már senki nem veti,

sunnyogó hősök vonalkódos pályázataiból

épül vacogó szíveink köré bánat karantén.

 

Hatodik kötetem hoztam a nyomdából,

azon könyökölök rodeni pózban,

a hetedikért embriókat ölök, mindhiába,

jól látszik innen is a történelem,

a távolodó és a jövő,

sikeres minden, akár a szabadstrand Szibériában.

 

Úgy távolodik a gondolat a tettől,

mint sikoltás a megkarcolt üvegtől.

Még alig fáj, inkább csak sajog,

versekbe keserednek a hitegető órák.

Pengetarajos drótkerítés közt élünk,

lustán terpeszkedik bennünk a jó rák.

 

Ha jön a tömeg, ha nem, szabad,

hanem, ha kell,

az útmenti lámpa pirosra vált,

a pulzáló idő, mint mindig,

csak a lehetőséget menti,

makacskodik, mint törötten fénylő zöldág,

tömött sorokban vonul

tanulságért a zord valóság.

  

Omladozó falak között

lüktet bennem e vers lazán.

A létezés peremén

rám sem figyelsz, édes hazám!

Betonba harapva csorbul a tejfog,

míg az idő, katonabakancsban                    

a körletfolyosók meandermintás

kőlapjain, szüntelen kopog,   

életünk mindenképp elfogy.

 

Az indulat forr, habzik a cefre,

sok és kevés is, hogy igazán hasson.

A szomszéd házról, látom,

most ugrik le egy lilapulóveres asszony.

 

 

  
  

Megjelent: 2019-02-03 08:00:58

 

Köves István (Budapest, 1938. 03. 29.) költő, drámaíró

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.