Videó

A Deák Erika Galéria videója




Keresés a honlapon:


Kis-Mezei Katalin: Ölelés

 

Tizenhét évesen szerettelek meg, 
mikor a derekam átölelted az előszobában 
és arra kértél, maradjak még, 
de nekem el kellett mennem apánk 
régimódi szigora és anyád rideg közönye elől. 
Addig csak nyűg és teher voltál, akit 
kapkodva rángattam végig a mellékutcákon, 
mert mindig későn keltem, de mégis 
titokban büszke voltam, ha az anyádnak néztek, 
és azon is csak később tudtam nevetni, 
hogy a Rákóczi térről kerültél elő alig 
ötévesen, mert elkószáltál, és én nem 
tudtam elmenni egy fontos meccsre, 
mert rémülten téged kerestelek. 
Minden addigi haragom és dühöm 
eltűnt abban az ölelésben, fontos lettél 
nekem, végre igazán a testvérem. 
Surányban mindig jó volt együtt, 
és emlékszem, milyen dühös lettem rád, 
mikor a százméternyi úton úgy indultál, 
hogy majdnem lemaradtam a hátsó ülésről. 
Azt azért még mindig nem tudom, 
hogyan bocsáthatnám meg, hogy 
az aput is elvitted magaddal, anyád 
és a bátyánk aztán mindent széthúzgált, 
nekem semmit sem adtak, amire nem volt törvény, 
de Surány nem kellett, magamtól adtam át, 
így legfeljebb öt évben egyszer, ha arra megyek, 
így nem kell folyton elmennem a szentendrei 
lámpa mellett, amit utoljára láttál életedben, 
és nem kell folyton azon gondolkoznom, talán 
jobbra kellett volna húznod azt a kurva kormányt. 
Jó, tudom, akkor meg a fejed szakadt volna le.

  
  

Megjelent: 2014-08-05 13:10:30

 

Kis-Mezei Katalin (Budapest, 1955. augusztus 16. - Pécs, 2021. március 16.) költő

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.