Kis-Mezei Katalin: Évek szakadéka
Emlékszel még arra a régi nyárra
a Balaton partján Szabadi-Sóstón?
Olyan kicsik voltunk mindketten, talán
hatodikban vagy hetedikben volt, én
addig sosem vettelek észre, onnan
kezdve meg sokáig nem tudtam másra
figyelni, aztán megint nem gondoltam rád,
míg utánam nem jöttél a gimibe.
Nekünk a Corvin-köz nem régvolt harcról
szólt csak a mozi bástyájáról, mindig
ott csókolóztunk, ha besötétedett,
egyszer a barátnőmet küldtem oda
magam helyett, nem voltam elég bátor
hogy egészen szeresselek, különben
is, nyolcra nekem otthon kellett lennem,
az apu nagyon szigorú, volt féltett,
világosban meg röstelltem magamat,
az Eszter sokkal bátrabb volt, és többet
nem találkoztunk, azt sem tudtam, mi lett
veled csak néha láttalak az utcán,
mindig egyedül voltál és mindig
örültél nekem. Most mégis félek, hogy
késő, nem tudjuk átlépni az évek
szakadékát, amibe belehulltak
az emlékek a csókok és a bástyák.
Engedj most ideülnöm és kérlek nézz
rám: látnom kell a szemedben hogy mégsem
haragszol a tizenhat évemért a
gyávaságomért és azért sem hogy én
egészséges maradtam mikor téged
végleg megbénított a paralízis.
Megjelent: 2014-08-05 13:06:35
 |
|
Kis-Mezei Katalin (Budapest, 1955. augusztus 16. - Pécs, 2021. március 16.) költő |
Ez a Mű a
Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.
