VideóAz Országút – művészet, tudomány, közélet csatorna videója Keresés a honlapon: |
B. Mihály Csilla: Rua do Paraíso 104
Rua do Paraíso 104
Szemközt, a házban klórozott ruhákat dobálnak szét, a spárga hosszan lendül, most virrad épp, két asszonyság dumálgat szélesre tárt, nagy ablakon keresztül. Enyém is nyitva, félig hallgatózom, nem értem még, csak érzem nyelvüket, míg lent, akár egy látomás, az ódon kövek magányán ír agár üget.
Ott, távolabb, a lejtős utcavégen, ahol betegre hűltek már az álmok, köhögni kezd az égbolt búzakéken, – egy kóbor macska néha közbenyávog –, s kidől a fény az érkező hajókra, emléktől roskad majdnem mindegyik, mint éhezők a konc fölé hajolva, viharsirályok porrá csipkedik.
A napsugárnak tisztító malasztja a fátyolfelhőkön kacagva néz át, de még a várost csendesen dagasztja, mint jó anyám a sós pogácsatésztát. Ilyenkor, otthon, oldaladhoz bújva ragasztom eggyé azt, mi eltörött, meleg pihék között, naponta újra, felébredünk a kávégőz fölött.
Egy perc talán, s én is hozzácsapódom a villamosra pattanó alakhoz, (olyan, mint csak képen látott apósom); a sarkon már a boltos friss halat hoz, a földre rakja terheit, hogy intsen, beszélni nem tud, fújtat és szuszog, de tudja ő, és tudja itt már minden: megjöttél, kedves, érted indulok.
Megjelent: 2018-12-19 17:15:52
|
