Videó

Az Archivum Roma csatorna videója




Keresés a honlapon:


Köves István versei (Cseresznyevirágzás, Megmaradt kezével, Tunézia)

 

 

CSERESZNYEVIRÁGZÁS

                                                         adieu gracioso

 

 

Mi lenne kellemesebb, mint a régi,

jól kikönyökölt kockás flaneling?

Talán hozzá a kopottra mosott farmer,

és ezekbe öltözve vidoran kimondani

a reggeli fényözönben ázó ajtófélfának dőlve:

Csodás éjszaka volt, kedves!

Én már elmúltam nyolcvan,

te, szép kicsi lányka, okos vagy, kezes is,

de még nem elég romlott. Menj hát,

nevem, s mobilszámom töröld ki szívedből …  

 

 

MEGMARADT KEZÉVEL

 

 

Lassan múlik az idő a víziló szájában, mondta

vérvesztességtől indigóra szürkült arccal a rákhalász

a sürgősségi sebészet kerekes hordágyára hanyatló fejjel,

s közben megmaradt jobbjával hevesen hadonászott,

mint aki attól retteg, valahogy visszapottyanhat a folyóba,

lassan múlik, fújta ki újra, vérhabosan, s kapaszkodó tekintettel

a rémülten elforduló nővér szemét kereste, hiába,

jóember, de hisz neked abból van épp a legkevesebb,

gondolta amaz, s mintha keresztre feszülne érte,

némán magához ölelte a készséges infúziós állványt.

 

 

TUNÉZIA NEMCSAK TENGERPART

 

 

Könnyű neked, mondod, és tényleg.

Fehér dzsellabát is hoztál. Igaz.

Ott lóg a fogason, a szúrágta szekrénybe hajtogatva lapul.

S a falipolc szélén, a fényképen is,

faragott kerete barna, mint szomjazó teve szeme,

könnyen mosolygok a fehér dzsellabában,

arcomon szégyenlős nevetés árnyékának ránca.

Még nem digitális. Kodak.

Könnyű nekem, mondod, és tényleg.

Már nem is sajog, csak nyáron világít

az a sebhely a hátamon, válltól vállig,

a lány apjának villanó kése nyoma,

azé a lányé, aki lehajtott fejjel tűrte,

hogy remegő ujjaim fölgyűrjék

hófehér ruhája korcát derékig,

s elefántcsontszín lábai közé térdelve

tegyem, amit tennem kellett, belefeszülve,

tegyem, amit lehetett. Igen. Igaz.

Nekem már könnyű, itt nincs mitől félnem.

Fehér dzsellabám szellős, leér a porba, a földig,

elfedi térdem, bokám, a lábaimat.

Gyakran álmodom róla, ha homokot hord a szél.

Abban temessetek.   

 

 

  
  

Megjelent: 2018-11-15 16:21:04

 

Köves István (Budapest, 1938. 03. 29.) költő, drámaíró

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.