Petz György versei ("Nem ott van a halál, ahol a temető", Fiókban)
"Nem ott van a halál,
ahol a temető"
Söpröm az avart,
a fák setéten állnak,
olykor egy-egy csepp,
a fákról alázat,
csöndben alábbhagy,
szétporlik újra az avar.
Némelyik ismerős,
milyen is - levél volt,
bíbor a széle meg
most is karélyos,
- majdnem örökzöld -
hittük a másikra,
most ime itt van.
Mennyi apró rügy,
egész nyári gyár van
lábam előtt-alatt,
magam is avarban,
nem állok mint a fák
lassú seprűzajban.
Fiókban
Anyámnak nem állt jól a gyász,
se a betegség,
mit vegyek fel érzés,
az ölelés a legjobbik ruha,
tisztán hagyja a szívvezetéket.
Vannak a profik,
kik anyatejjel szívták a halottas illemet,
tudtak témát váltani,
nevetni, megríkatni,
anyám nem ilyen.
Az élete dugig hiánnyal,
fiókjaiban egy másvilággal,
anyával, nővérrel, férjjel,
tán érthetetlen fiával.
Ha többet tudott volna erről a világról,
biztos nem istenkedik,
nem káromol,
hanem ugyanolyan lett volna,
mint amúgy,
kiben az élet mégse pislákol,
aki vénasszony korára leszólít bárkit,
mer, amit sosem,
nem fél a tudástól.
Anyámnak, ki addig kivárt,
jöjjön az utoló nyugdíjaspostás,
anyámnak nem állt jól a gyász,
se a betegség,
se a saját halál.
Megjelent: 2018-11-02 04:59:37
 |
|
Petz György (Budapest, 1955 - 2020) szerkesztő, író, költő, tanár |
Ez a Mű a
Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.
