Keresés a honlapon:

Tönköl József versei (Mondd meg nekünk, Rémült táncunk után)

 

 

 

Mondd meg nekünk

 

Madáristen, vedd magadhoz az éhes holtakat,

a gyerekkori délután játszóhelyeit, a rokont,

aki búcsúkor feldönti a poharat az asztalon,

figyelj toporgó ludakra, kalapácsütésre,

 

öregemberekre és öregasszonyokra,

akik a házuk kerítésénél magukra maradtak,

eltojt a tyúk, legyen meg az akaratod,

ezek már sárgult rétek, gazdátlan kertek,

 

csak néhány szilvafa liheg s foszló héjú lugas,

mondd meg nekünk, mikor történik az,

amikor tarkónkon érezzük az átkot,

mikor lesz az, amikor nem látunk szőlővesszőt,

 

mit a felhők elvágnak, árkokat mos arcunkra a jég,

villám virága sújt, ég ver bennünk múltat és jövőt,

madáristen, védeni meg ne szűnj, és mi lesz a jel,

amikor haldokolnak az álmaink, mint óriási teknők?

 

 

 

Rémült táncunk után

 

Malomsűrű, Hosszúirtás: gyere le, rózsám,

gyere a rétre, járjuk a táncot vízdudákra!

fenyegető víznél szól az évszak muzsikája,

Sopron és Záhony jég-pengető sarkai közt

ne magam járjam egyedül – hazátlanul,

forduljunk egyet, egyet-kettőt ugorjunk!

a mindenség dűlőjén ezerszer porig égünk,

a gyöpön s a falak között egy lélek sincs,

forgunk, mint a karika, tudja a lábunk,

ráncos torkú csizmáját hova rúgja,

lejtőre, emelkedőre, rémült táncunk után

malom mélyére, homokra, irtások árkaiba.

 

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2018-10-25 13:02:50

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.