Keresés a honlapon:

Gerle Kiss Éva versei (Csend, Hazatalált)

 

 

 

Csend

 

Megint a csendbe leszel belefonva,

mint érintetlen test, ami elvisz

mindenhova, jársz, nézel, szeretsz

és nem hiszel, megint a csendbe, a

fagyba, a hóba rejted magad,

hallgatásod elüti az esti harangszó

kondulásai földrengés, tektonikai lemezek

elmozdulásának hangjai, mint az

álomban, ahol házak dőltek romba,

egyik a másik után

dőlsz te is, omlasz darabokra, apró

mozaik csempék

a belőled készült emlék, amit kiteszek

a falra, a keret a megtartó erő,

amiben szétfeszül

a csend, magad.

 

Hazatalált

 

Irányt váltott, hazatalált, engem hívott

játszani, futni, szeretkezni fák alá,

árnyékba, fűbe, elvétve kocsmába,

cukrászda ajtaja nyílt, nem evett velem

fagyit, sört akart inni és fáradtan elbújni

a világ elől, szemébe ne tűzzön a nap.

A vihart várta  mennydörgéssel,

a villámlást, hogy tisztuljon az ég,

hogy felverje lábán a sarat a szél.

Ő ezt élvezi, pocsolyába lép, gyermek énje,

mint a kőtáblák. Itt maradt rész a múltból.

Sercen a sör, ahogy a műanyag dobozt

kinyitja, pattognak a buborékok, járj te

is szabadon, mezítláb.

De én nem megyek bele, utálom,

ha sár ragad rám, régi emlék, és rossz

valahogy. Kifakad a seb mindig újra, 

hogy is volt, tenyerét a hátamra rakja,

mintha kísérne az úton, mintha nem

hinné, hogy maradok.

 

 

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2018-07-29 06:40:11

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.