Balázs F. Attila versei (Ima, Műtét után, Dzsessz Vancouverben)
IMA
voltak napok amikor
nem tudtam kommunikálni
senkivel
nem volt az befelé fordulás
inkább zavart
minden emberi megnyilatkozás
depresszió – mondanád
de jó volt a kedvem
elszórakoztam macskáimmal
megmetszettem a rózsákat
könnyed voltam
mint egy akrobata
ki nem ismeri a gravitációt
rozsdafarkú figyelte
minden mozdulatomat
miközben ide-oda szálldosott
a seregélyek felrebbentek
és a távoli gyümölcsfákról kémleltek
te kedves
tudatom rejtett hajlékában
vártál türelmesen
míg befejezem közös imámat
a teremtményekkel
MŰTÉT UTÁN
ha az élet illúzió,
a halál is az
a műtőasztal hideg érintése
nem
nem
a mai napot is elkezdem
de a dolgok nem működnek
összebonyolódik minden
a forgatókönyveket felcseréltem
DZSESSZ VANCOUVERBEN
a kávészínű asszony észrevétlenül
szomorúságot csempész belénk
hangja mint a trombitáé
a finomtól
a dobhártyát hasítóig
mesél
elsírja
boldog boldogtalanságát
szeme
kihűlt tükörtojás sárgája
elveszti fényét
befelé énekel
mintha sírna
befelé sír
mintha énekelne
testem szoborrá merevedik
a párnával bélelt széken
vérem fekete bőre alatt lüktet
Megjelent: 2018-07-27 05:39:37
 |
|
Balázs F. Attila (1954) költő, műfordító |
Ez a Mű a
Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.
