VideóA MNMKK - Petőfi Irodalmi Múzeum csatorna videója Keresés a honlapon: |
Széll Zsófia: Impérium
Impérium
mint ősszel a falevél, természetes eleganciával, hanyagul hullani alá lassan, hosszú plánban, törés nélkül, tekintete kísérjen végig, a földig, aztán ahogyan elpihenek rajta, ahogyan az újszülöttek álomszövetébe díszlik a valóság, azzal a nyugalommal, azzal a hozott tudással, hadd veszítsem el, ahogyan a levél a fát, s ő őrizzen némán, mint elszenderedő levelét a fa, egészen rügyfakadásig.
…
Ahogyan leesik. A por felszáll, aztán elül. Tehetetlen súly, átvállalhatatlan teher. A föld csontszáraz, egy bottal karistolod a felszínt. Recseg. Ropog. Hosszan magad elé bámulsz: gondolathamu. Ahogyan elégett, ami maradt: minden főnix kezdete-vége. Titkon abban reménykedsz, hogy majd talán egy lövéssel - ahogyan eldördül -, az ájulat pora felszáll, aztán elül. Tehetetlen vagy ellene: súlyos teher mindig feltámadni, sosem vállalni át bármelyik halált.
Megjelent: 2017-10-22 07:00:57
![]() |