Videó

Az Archivum Roma csatorna videója




Keresés a honlapon:


Kántor Zsolt versei (Lény, aki beszédként él, A lélek tava, Az álmélkodás illata)

 

 

Lény, aki beszédként él

 

A reggel egy dallam.

Beleszületünk hajnalban.

S valahol van egy összhangzattan.

Mely szerint indul a futtatás.

S a kotta csupa zsenialitás.

Egy szubsztancia kivár.

Akármit lépsz, megtalál.

 

A lélek tava

Egyre ugyanolyanabb a táj

(Márton László: Ottlik szonett)

 

A mi kedvünkért van, hogy néha leszáll a köd.

A temetőből kifelé tartva egy kolléga búcsúztatása után.

Hogy ne lássák esendőségünk kitanult képmutatását.

Viccelődtünk. Bután.

Akár csak a katonaságnál, amikor minimum húsz fekvőtámasz

dukált reggelente. És lógni csak ködben lehetett.

Akkor néhányat az őrmester is elengedett.

Nyugodtan ácsorogtunk az alábocsátott ólomfüggöny alatt.

Ahogy Kornis Misi írta (hamarabb).

S ilyenkor kövekké fagynak a sarak.

Közel jönnek éhes madarak.

Majd a tornaóra is elmarad.

Befagy a lélek tava.

Tél lesz. Tantermi feladat.

 

Az álmélkodás illata

 

Az ember a meglepetésre rámered.

Talán örül. Nem veszi észre.

És mégsem merev. Repes, akár egy fénycsepp.

Pillanatok vannak csak.

Amikor éli az életet.

A többi Odüsszeia.

Út s érdekek.

A kimondás nem kalkulálható.

Legtöbbször váratlanul jön a jó.

A tudás ökör. Az áttekintés tinó.

Ilyen metaforák tükre a tó.




  
  

Megjelent: 2017-09-20 07:14:12

 

Kántor Zsolt (1958) költő, író, szerkesztő, pedagógus

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.