VideóA Hatvan Online (HO TV) csatorna videója Keresés a honlapon: |
Czipott György versei (Kelléktár, Léggömb, Ellenpont)
Kelléktár
lógnak tapsrend után, tegnap leköpött szögein kivénhedt, afrikbélű bábok. málló diszleten nyí kicsapott kuvasz, döglött fényű fejlámpák árnyán megfeszül. hogyan simítsam immár puhává szálkás, szíjácsánrepedt hitem? júdáscsókokat miként jegeljek? szakadt inakkal akasztva minden kellék torzidővé alvad, holt évekként szitál belőlük fűrészfogmart öröm. vendéglátóslámpák sercegnek megtartó zárlatot és vaskos, felejtett poharak alá rabcirkliket izzad remény, hogy lehet…, nincs múlandó…, hogy talán vastaps edzőhevén megtartóvértűvé keményszik jutalomelőadás. agg törvényt mímel csak hatás, ellenhatás... menny klórmeszes falán lógnak kivénhedt, afrikbélű bábok. éhénvakult kutya bakszénné göndörül strandszolgálatos isten ugarrászálzó szurokárnyán. tapsrend romokban, s miként angyalcsókot sem soha – bérszalagos istent sem lopok. fonnyadt szívemen röhögnek kocsmabádogbaégett csillagok.
Léggömb
égből pernye száll, bakon bandi, gyurka billeg, pej s almásderes hátukon ciándicsőség bicsaklik, szódáskocsi előtt hámba becsejácintúr feszül, csillagoldaton habzó felhőkre sarka kénszikrát csihol.
nem éghetnek be már soha időkarmolta negatívok – vérfény dagad körteillatú emlékezet befalazott sötétkamrájában, előhívott hiábavalóság hártyabőrén ezüsthalpikkely szíksó virágzik, zsinórról csüggnek pállott démonok akárha megannyi zokni nagymosáskor –, kőoroszlános gyermekkor magából sosem szabadulhat.
égből fénypernye száll, kocsonyává hűdik csiganyálvaló sánta szív kubikgödreiben, remény beszögelt zsalutáblák alól hímporvesztett lepkeként csillagok közé kalimpál.
számban kávé, cigaretta keserűje. fönn tiszta, máriakékbársony égbolt – elpattanásig feszült léggömb belseje. bűnmosott kézzel szellőt cirmolok. menthetlen nem tudom, minden miért volt.
Ellenpont
No man is an island, Entire of itself, Every man is a piece of the continent, A part of the main. John Donne
torokban szögek. vedlünk Őstennel szemben, mind foszló, elcsapott lelencsziget, szemünkön megaverzum fénye rebben és sose szebben, emberin vágyni, kérni se…, csak hullámvágta..., virágvasárnapmise.
szögek torkomban, pőrén magam félem. azért sem!… aztán ezerszer újra, csakazértsem…, számolhatlan őskaréj előtt sarcokkal kitelve bérem – miért hát, hogy nyomban porrá hűdik rőtcifra vérem? árny idővé miért robban ősigpőrén mécseslángnyi létben…
torkomban tükörcserép. hétcsillag fogatlan vekkerkerékké avul, fölöttem emlőfellegek. Őstentől messzi mélyben, alul virágzik minden nemlehet. tört tengelyén lóg égi gép.
semmire fűzött lelencsziget – mindenségláncos sorban silány valóság. gyökeréntépve jóság és gyilok. nincs jajgatni lélekharang, brong feketefényéle hang. csontigpucéran szerelmet hurcolok, árnyammá semmi torpan, gyalázó habbá forrnak csiholt hitek.
*
Megpihent csikóhaldíszes, vakrevepikkelyes öntöttvas padon, maga mellé képzelte a holdfénymosolyú postáskisasszonyt. Viola, feslő gyolcsokat terelt tömjénfüstből köréjük az alkonyi szél. Jobb is így – mondta Lajos –, sosem hazudnék vitorlákat virágzó távolóceánról… Kénsárgán vegyült kiégett szemhatárral a csillagtalan, kebelformán csüngő ég, cipője orrával egymást sebző köröket karcolt a porba.
Megjelent: 2017-06-25 07:00:36
![]() |