Keresés a honlapon:

Dunai Andrea prózaversei (02:21, 03:42)

 

 

 

02:21

 

És Dave izzad tovább megy a Silence-klasszikus amit holló feketében nyomtam egy paksi

táncparketten nyolcvannyolcban nem kimondottan rehab utáni állapotban ami lehetne akár

paradicsomi is mégsem mindig az pedig mind igaz csak néha megijedve kapaszkodom a

félelembe hogy meglássanak éjjelente úgy ereszkedik a csend a szobára mintha valakire

várna még titok hogy mindent itt hagyok az óraketyegéssel nyugtatom magam minden

rendben sötét álmaim is egyre éberebben hajolnak rád a híd korlátján is áthajolnak ha

kinyitom a szemem még látom a falon a beszűrődő fénycsíkokat jól van az utcalámpák is

végzik dolgukat és te nem jössz beúszom szemeid elé lassan figyelem hosszan S-alakban

hogyan fogy el az ölelés karjaidban nem könnyű rád nézni mert olyan a szemed kitakarja

magát a szürke utca a meztelenség összes cucca rám kiált és álmaimra felfeszítve lapot

húzok huszonegyre.

 

 

 

03:42

 

Egyre távolibb egyre füstösebb egyre feketébb a mocska egyre gyászosabbra fest nem

tehetek róla nem lettem celeb sem nemhogy kurtizán aki gátlások nélkül beleszédül egyre

hidegebb és hidegebb hiányok mosnak össze veled mint halál után a bolyongó lélek ki

nem talál békére olyan leszek a Mindenből kitépve használt érzelmeinknek

elmegyógyintézet hiányos egzisztencia egy kompetensnek hazudott világban hol a kék

öröm és a fehér bánat olyan mint a víz összekeveredik és nem lehet róla beszélni mint

akasztott ember házában a kötélről.

 

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2017-06-09 06:59:23

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.