Videó

Vállalkozásuk az élet – Szávai Géza és Szávai Ilona 

Az Erdély TV videója




Keresés a honlapon:


Hepp Béla: A bajvívó magánya

 

Nem harcolok már, fekszem a porban
mellemen horpadt vértem verte lyuk,
azt sem tudom hogy a lovam hol van...
ki nagyúrral harcol s bukik,
e sorsra jut.

Az este balzsamos
idáig elhatol a kocsmazaj
új bajnokot avatnak régi talpnyalók;
egyik talán padlóra köp nevem kimondva
reggel dalolva vitte zászlóm –
most már talán az is szeméten.
Szajhám tudom, ma más karjába dől,
érzem párája édes illatát
és vágyom élni izzó ajkait...

Megvan a ló, amott legel
a liget mellett a sárga fűben, 
okos szemével kérdőn néz fel, látod, itt vagyok...

Hogy vágta fejét a harsonaszóra,
rúgott ki, szállt, mint húrról a vessző
súlyommal mit se törődve,
szemével vitte kopjám hegyét!
Megállt, ahogy elveszett a terhe,
értetlenül, zavartan nézett
vissza fetrengő istenére

Úgy húztak félre, mint egy farönköt
sátram mögé a porond úri porából
trágyára, póri mocsokba
– Még ... – mondta az egyik
– Hagyjuk – így a társai – vége...
az Úr kettőbe tépte – 
s rohantak vissza a győztest ünnepelni.

Most csend van már, csak a tivornya
hangjai jönnek még néha
át a felettem reszkető tölgykoronán.

Még egyszer, csak egyszer,
hogy értem üvöltsön a felajzott tömeg,
hogy zengjék nevem, a bajnok nevét
koszorúk, fáklyafény, villanó szemek,
még egyszer csak, 
addig nem lehet, ne még...

Íze sincs már a hűs levegőnek – 
felröhögnék, az Úr fellökött,
elvette nevem, elvette erőmet,
de szabad leszek ma, 
páncél és test se köt.

  
  

Megjelent: 2014-08-02 19:02:28

 

Hepp Béla – aLéb – (Budapest, 1961) költő

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.