VideóMénes Attila videója Keresés a honlapon: |
Turczi István: ÜRESSÉG Elégia a másnapért (részlet)
Elégia a másnapért (részlet)
„és lesz e test majd, gondolat talán” Borbély Szilárd
Számolni kell a reggelekkel Most A mostban A gőzölgő mostban Konyhám közlekedő edényei közt Elmosatlan napok Odakapott tej Kávézacc Foltos terítő Kiflimaradék Felbontatlan gázszámlák Hivatalos értesítés Akár a teafilter, lóg belőlem az idő a gőzölgő mostban Három cukor Fél citrom Sütemény Azt rágcsálom Anyám sütötte Finom és ártatlan ízű Egy kisfiú van belesütve Aki én Aki én Aki én vagyok Hol az újság A sportoldalon kezdem Neymar Messi Az isteni Cé A magyar foci megint szép lesz Nem szokásom szabadulni szokásaimtól Az én reggelem nem más A ház Az utca A kert A kerítés A nyírfák A sok tömör fenyő Egy az én kertemben áll Átrendezem a fákat Több madár jusson a fenyőre Közben surrog, surrog a fény szövőszéke De a madarak ma némák Nem mondanak nemet Se igent Megtartják maguknak érvelésüket Az én reggelem nem más Eltévedt illat Vízzel birkózó láng Araszolás Fel az ágyból Fel a székből Fel a lépcsőn Araszolás Fel egészen a száj padlására Kicsit ragad a süti Elfelejtettem hűtőbe tenni Iszom rá teát Mindig teát iszom Ma sem főzünk kávét Ma sem Az én reggelem nem más A dombok fent Lent a kaktuszaim Kaktuszok nélkül nem élet az élet Fent és lent Lent és fent A látvány hűlt helyén Lent és fent között Ahol fű leng át a búcsúzásokon Ahol gondolatban mindig kicserélem az isten alakját A közöttben, ahol távolság néz nagy üres szemekkel, és a fény súlya angyalokban mérhető Ahol az árny rávésődik az árnyra És a világosság, mint finom por, szállingózik be az ablakon Az én reggelem Az én reggelem nem más, mint az iszonyú kezdete Várok Várás van Átfolyik rajtam az idő Szálanként szakadnak szét a színek A bent, a kint is lepkeárny Üres a pohár Nagy a csend A csend akár egy nagy, üres pohár Nem akarok nem akarni De hiába Nincs akarat a tagjaimban A jelenlét puszta váza, ami belőlem megmaradt Állok a kövön Magam is kő vagyok Kő kövön Itt minden csupa rom Várás van Várok Én Az én mint személytelen névmás: vár Nemigen megy nekem az azonosulás Honnan jön, nem tudom, honnan lesz, nem tudom, nem tudok semmit A Semmit faggatom Csak úgy Üresben Néha lefújom a port az üveglapról, alatta látszik mindenki Számolni kell a reggelekkel A vétkek A távolság A test A test hazugságai A nyíratlan fű, mely áthullámzik a virrasztás felett Nem tudom, mi az, mi visszamúlik, mi az, mi előre fáj Régi bevált szavaim körül őgyelgek Néha a megérzéseimre hagyatkozom Ha már várás van Tegnapolás Holnapolás Két kézzel szórom az elmúlást a rémületbe szét A Semmit faggatom Hová lesz, ha feltűnik, hová, ha el, és nem marad utána semmi És hol marad, ami előtte volt, nem tudom, hol marad, hol maradnak el a dolgok A dologtalan, a cselekvő igék A színek Az árnyak A régi reggelek Nem tudom, honnan a hajnal, honnan a kék, honnan a köd, honnan a tehetetlen mohóság, honnan a hidegen kopogó hangok a halántékomon Honnan a kontúr A kontúr, ahogy megfogalmazódik Honnan a füst, mondja már meg valaki, mely úgy száll föl, mint az áhitat Honnan az áhitat Ismerem ezt az érzést Mintha én sóhajtanék Várok Ha már várás van Üres a papírom, csak a szél jegyzetel
Megjelent: 2017-04-21 07:00:48
|
