Videó

A Kincskereső videója.




Keresés a honlapon:


Fellinger Károly versei (Mosdó, Szimbiózis)

 

MOSDÓ

 

Önző vagyok, sajnáltatom magamat,

mint a lemenő nap,

mint Isten, aki nem ad nevet

senkinek és semminek,

az igazságtalanság a kör

közepére kényszerít ,

mint a krónikást,

mint nagyanyámat, aki miután

nagyapám eladta három embernek is

az összerakott hasábfát az udvarukon,

rőzséért ment porontyaival az erdőbe,

azért , hogy megszólják,

meg persze azért, hogy főzni tudjon,

önző vagyok, azt akarom, hogy

a minden és ne magam tetszek

magamnak, mert az élet

reménytelen és semmi köze

a túléléshez.

 

 

SZIMBIÓZIS

 

Egy asztalnál ülnek,

János és Juli,

kettőjük között váza,

benne valami ismeretlen ,

megirigyelhető művirág,

az élő még természetellenesebb

volna,páratlan gyönyör,

az mögé bújnak el,

a valóság megengedheti

magának ezt a luxust,

Juli a barátnőjére gondol,

aki elvált haldokló férjétől,

de nem volt lehetősége

elköltözni egy másik házba,

s hogy férje akkor halt meg

a megyei kórházban,

amikor Juli barátnőjét éppen

kielégítette a halál.

János gondolatai eközben

máshol járnak,

jövőjéből menekül éppen.

 

  
  

Megjelent: 2017-03-29 07:00:11

 

Fellinger Károly (1963) agronómus, költő, helytörténész

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.