VideóA MNMKK - Petőfi Irodalmi Múzeum csatorna videója Keresés a honlapon: |
Széll Zsófia: Stációk
Stációk
I.
Ül, néz. Panna beszél, mesél a fákról - into the woods -, mesél a reggelekről - forrest -, az éjjeli, vizes hálóingről - far behind the trees -. Panna egyre közelebb ül hozzá, mindig arra ébred, hogy a keze a karján, a lába a combjához ér. Zavartan magyarázza, hogy ő a férfiakhoz csak képzeletben, gyakorlatban, latban szinte soha. A nyakához hajol, hogy jobban érezze az illatát. Mindent betölt. Teli vele az orra, a szíve, az ágya. Panna vele az erdőben, meztelen, Panna szép, Panna énekel egy boszorkánytalan szombaton. A druida kőtömb, Panna kezében a véső, csupa magánhangzóval, majdnem óvatlanul rója rá a köröket. Istenem. IOUAE. Ó. Ő. Panna csók közben levegőt lehell az orrába, agyagember. A vasszűz olajozottan mozdul. Nyelveket cserélnek. A druida a szertartás végeztével aludni tér. Panna hallgatja, nem megy közelebb, Panna elengedi, a karok ernyedten a test mellett. Panna, ül, nézi. Panna pöttöm, a druida elhagyta a romokat. Ülök, nézlek. Odahajolok hozzád. Hagyom, hogy elhagyj. Nem cserélem le az ágyneműt, csak mielőtt újra jössz. Vár-lak, fa, az erdő előtt.
II.
Koccintó
Csak az éles fájdalom. Ahogyan Egymás után szétroppannak a Bordák. Ahogyan milliméterenként, Cikk-cakkvonalban szétreped a Szív. A csöndbe robajló, morzeszerű Zaj. A megsemmisülés eposza. A kín oratóriuma. A szaggatott Ritmika, a fület nem tűrő félhangok.
Közben azok a pillanatok. Mintha- Öröm, mintha-óda, megkönnyebülés. Nem tudni az időt, eltelhettek napok, Hónapok, évek, egy emberöltő, de Lehet, hogy csak pár perc. Hol vagy, Sehol vagy, mindenütt nem vagy, élsz, Halsz. A sínek hidege, a befeszült fék Sikolya, a duda rikoltása, szirénák.
Ott ülsz az ágon, azon a szép hosszú Ágon alattad a semmivel. Űrhideg Gondolatok csipkedik a tested, fiastyúk, Kegyetlenül tiszta az ég ma, hajnalban Is fagyni fog. Ott lógsz a póznán, farkasok Vonyítása lenget, a megtelt Hold kicsordul, Burokba von, fuldokolsz, de sehol víz, Szomjan halsz, éhkoppon süvít a szél.
És mindez nem létezik, csak betűk Kígyózó sorai. Nincs szép hosszú ág, nincs Pózna, nincsenek bordák, nincsen szív. Korbács sincs, vagy rád merevedő burok. Csak ő van valahol távol, annyira távol, hogy Szinte benned. Csak közte van, csak közben, Se eleje, se vége. Egyszer volt a hol nem Volt. A képzeletbeli bordák elporladnak,
A nincsen szív hevesen hallgat. Talán igaz Sem volt. Talán boldogtalanul is tovább éltek, Amíg meg nem haltak. Egészségükre.
III.
Mint amikor kinézel egy koszos vonatablakon: a táj. A druida már ember, Panna pedig óriás.
Nincsen többé birtok, csak ige van. Nincs szeretőm, szeretni van. Nem a tiém, nem az enyéd, bár mi van.
Mint amikor betakarózol, és nem ér hozzád test, csak hang. Eddig cél volt, irány; most nincs hova. Hol van. Nincs muszáj, nincs harag.
Pislákoló csillagok, hóesés, halk moraj. Van van - az éberé. Ariadné fonala köztünk most laza: visszatérő elengedés.
Mint amikor nem időre érkezel: a táj a legtájabb, a pont a legpontabb, minden kijelent;
lobogásból parázs. Forrásból kézmeleg.
Megjelent: 2017-03-16 08:00:52
![]() |