Videó

Vállalkozásuk az élet – Szávai Géza és Szávai Ilona 

Az Erdély TV videója




Keresés a honlapon:


Széll Zsófia: Stációk

 

 Stációk

 

I.

 

Ül, néz. Panna beszél, mesél a fákról - into the woods -, mesél a reggelekről - forrest -, az éjjeli, vizes hálóingről - far behind the trees -.

Panna egyre közelebb ül hozzá, mindig arra ébred, hogy a keze a karján, a lába a combjához ér.

Zavartan magyarázza, hogy ő a férfiakhoz csak képzeletben, gyakorlatban, latban szinte soha. A nyakához hajol, hogy jobban érezze az illatát. Mindent betölt. Teli vele az orra, a szíve, az ágya.

Panna vele az erdőben, meztelen, Panna szép, Panna énekel egy boszorkánytalan szombaton. A druida kőtömb, Panna kezében a véső, csupa magánhangzóval, majdnem óvatlanul rója rá a köröket. Istenem. IOUAE. Ó. Ő. Panna csók közben levegőt lehell az orrába, agyagember. A vasszűz olajozottan mozdul. Nyelveket cserélnek. A druida a szertartás végeztével aludni tér. Panna hallgatja, nem megy közelebb, Panna elengedi, a karok ernyedten a test mellett.

Panna, ül, nézi. Panna pöttöm, a druida elhagyta a romokat.

Ülök, nézlek. Odahajolok hozzád. Hagyom, hogy elhagyj. Nem cserélem le az ágyneműt, csak mielőtt újra jössz. Vár-lak, fa, az erdő előtt.

 

II.

 

Koccintó

 

Csak az éles fájdalom. Ahogyan

Egymás után szétroppannak a

Bordák. Ahogyan milliméterenként,

Cikk-cakkvonalban szétreped a

Szív. A csöndbe robajló, morzeszerű

Zaj. A megsemmisülés eposza.

A kín oratóriuma. A szaggatott

Ritmika, a fület nem tűrő félhangok.

 

Közben azok a pillanatok. Mintha-

Öröm, mintha-óda, megkönnyebülés.

Nem tudni az időt, eltelhettek napok,

Hónapok, évek, egy emberöltő, de

Lehet, hogy csak pár perc. Hol vagy,

Sehol vagy, mindenütt nem vagy, élsz,

Halsz. A sínek hidege, a befeszült fék

Sikolya, a duda rikoltása, szirénák.

 

Ott ülsz az ágon, azon a szép hosszú

Ágon alattad a semmivel. Űrhideg

Gondolatok csipkedik a tested, fiastyúk,

Kegyetlenül tiszta az ég ma, hajnalban

Is fagyni fog. Ott lógsz a póznán, farkasok

Vonyítása lenget, a megtelt Hold kicsordul,

Burokba von, fuldokolsz, de sehol víz,

Szomjan halsz, éhkoppon süvít a szél.

 

És mindez nem létezik, csak betűk

Kígyózó sorai. Nincs szép hosszú ág, nincs

Pózna, nincsenek bordák, nincsen szív.

Korbács sincs, vagy rád merevedő burok.

Csak ő van valahol távol, annyira távol, hogy

Szinte benned. Csak közte van, csak közben,

Se eleje, se vége. Egyszer volt a hol nem

Volt. A képzeletbeli bordák elporladnak,

 

A nincsen szív hevesen hallgat. Talán igaz

Sem volt. Talán boldogtalanul is tovább éltek,

Amíg meg nem haltak. Egészségükre.

 

III.

 

Mint amikor kinézel

egy koszos vonatablakon:

a táj. A druida már ember,

Panna pedig óriás.

 

Nincsen többé birtok,

csak ige van. Nincs

szeretőm, szeretni van.

Nem a tiém, nem

az enyéd, bár mi van.

 

Mint amikor betakarózol,

és nem ér hozzád test,

csak hang. Eddig cél volt,

irány; most nincs

hova. Hol van. Nincs

muszáj, nincs harag.

 

Pislákoló csillagok,

hóesés, halk moraj.

Van van - az éberé.

Ariadné fonala köztünk

most laza:

visszatérő elengedés.

 

Mint amikor nem

időre érkezel: a táj

a legtájabb, a pont

a legpontabb,

minden kijelent;

 

lobogásból parázs.

Forrásból kézmeleg.

  
  

Megjelent: 2017-03-16 08:00:52

 

Széll Zsófia (1976) költő, szerkesztő, műfordító, a Veranda Művészeti Csoport alapító tagja

A Holdkatlan Szépirodalmi és Művészeti Folyóirat szerkesztője.

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.