Bártfai Attila Márk: Vásári búcsú
Vásári búcsú
Tárgyak viszonyába léptem
csak; nem egy szobába, vagy az
életedbe. Elpirultál
a változó fényben. (Magam
mellett beengedtem hozzád az
alkonyt is.) Törékeny lányka
voltál, fekete-fehérbe
bújt halál közeli élmény.
Jaj, rögtön beléd szerettem!
Cuccaid között matattál.
Az éles metszőfogúak
szoktak úgy, miként te akkor,
s azóta is folyton tenni-
-venni. Nyilván elvesztem: épp.
Aztán állandóan. Majd
kiköszöntem (idő előtt)
kettőnkből. Úgy megsértődtem.
Elfakultak szép tárgyaid.
Te emlékszel, mennyire nem
emlékszel ránk? Vélt árnyékra
szökkenő beképzelt kandúr
se csalódik úgy, ahogy én
remegek azóta. Érted?
Miattad. Eltörtem volna
a gerinced, egerentyű,
ha a várt felismerésből
nem seprűztek volna ki,
kék szempilláid. Tárgytalan
lett számomra minden holmid. Át
nem látott viszonyaikba
amúgy beleuntam volna,
mint te is a személyembe.
Elsápadtál az örökös
sötétben, amit rád zártam,
jelentéktelenségeddel
együtt. Most ott szöszölsz,
farok-lohasztó közönnyel.
Megjelent: 2017-03-02 08:00:04
 |
|
Bártfai Attila Márk (Budapest, 1978) költő |
Ez a Mű a
Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.
