Fűri Mária versei (Az ár, Zötyög a villamos)
Az ár
A nyílt beszédnek ára van
Nyomába jár a sérelem
Ipiapacs örök harag
Gyerek vagy felnőtt egyre megy
Kinek mit - tudni illene
A tapintat kötelező
A szó az ember fegyvere
De az ember csak vadra lő
Hiszen nem akar ártani
Néha mégis szíven talál
Szirénázó rendőrkocsi
Tudatja újfent áll a bál
A mondott szónak ára van
A per az furcsa titkos ügy
De az ítélet jogerős
És ráfeszül a Nessus ing
Zötyög a villamos
Zötyög a villamos a gömbbé kényszerített fák között
A semmit bámulom, s eközben gondolatokba ütközöm
Gyéren keltek. Csenevész mind és vértelen
A kedvem is csak tompa jaj, nem a megszokott féktelen
A számba zabla, rajtam kényelmetlen szűk ruha
Csak így bocsáthatom csekély képességem ma alkuba
Vehetnék bő köpenyt, szűkre a szakma kényszerít
Siker, ha fess a vágta; s a felszerszámozott ló is nyerít
S a kedvem már nem tompa jaj, feloldják ízek, illatok
A test remeg. Lópaták dobognak. Ügetnek rímek ritmusok
Átszakítva a célszalag, vöröslik, mint alkonyat
Kigyúlt agyunk lassan kihuny, jöhet az újabb gondolat
Megjelent: 2016-12-09 08:00:35
 |
|
Fűri Mária |
Ez a Mű a
Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.
