VideóSzabó Imola Julianna videója Keresés a honlapon: |
Pásztor Attila: Tűrés-határ
Front mögött tereltek össze, s hajtottak ki oszlopokbant, talpunkon a „Los, los!” helyett „Davaj, bísztro!” lett a szólam. „Két hét munka? Jóvátétel!... Becsület!” – ez küldetésünk, mondták s el se hittük volna, hány holt hűlt szemébe nézünk. Férfiak, nők. Külön vagon. Arasznyi, de volt latrina. Egy hét se telt, s a halálnak köztünk kellett koplalnia. Vizet vödörből ihattunk, fekete csont lett a kenyér, örültünk, amíg rághattuk tegnapunk a rongy holnapér’. Megesett, váltónk befagyott, s óra telt, míg felengedett, langyos gyökér-teát hoztak csimbókhajú félemberek. Hazatérő vágyálmaink’ ordas tajga törte ketté, gyöngék testét ha kidobták, ők meredtek föl keresztté. Tábor? Barakk. Deszkapriccsen derékalj – papír, tűlevél… Reményed, ha köddé válna, ily sorsért, mondd, hogy’ küzdenél? Volt, ki bányamélyre került hasmánt fejteni a szenet, másnak vörös-fenyves jutott – nem fejfa, ha kiszenvedett. Színházba szerencsést vittek. Övék lett a forgószínpad. Kalapácsuk roncs-gerendán hidegvágók fölött izzadt. Fejadag nem, napi norma – kétannyi lett, s Karácsonykor vallás és a fajgyűlölet villámlott vodkás torokból. Tetovált szám – málenkij rab: pusztítani való féreg! Vöröslő vagy sárga csillag, horog vagy kereszt a bélyeg? Jó az Isten, hisz megbocsát... Otthonokig szállt az ima. Ételt, aki könnyekkel sóz, életben kell maradnia… Anyám vett észre először, félszáz méterre lehettem. Álltam, mint fűszál s mint kereszt, csókjaimat ráleheltem. Hamar elküldött nejemért – nagyobb fiam’ szalajtotta, maga pedig kézen fogva vezetgetett könnye-fojtva. Negyvenkét kilóra fogytam kilencszáz és ötvenhétben, egy lódenben botorkálva koccant össze fogam, térdem. Botlások és rögök között hálát adtam a nagy Égnek, hogy megadta ezt az áldást – családomhoz visszatérjek…
Megjelent: 2016-11-10 08:00:34
|
