B. Tóth Klári versei (Buszon, Elengedés)
Buszon
Hogy itt ülök, a busz repít, az iskoláig ér,
a gondolatfonál feszít, nem ám hajókötél…
A szél gurít fejem felett gubancos felleget,
hogy oldanom a föld szinét a kékben nem lehet!
Ülök, a busz meg átrepít a bűzlő városon,
belém ivódva múlt jövő, a kétely átoson
a szürke kéregállomány alatt tudattalan,
de küzdenem ma ellene úgyis haszontalan.
Már itt ülök órája és buszom életre kel,
köhög, hörög és fúl vele légút, tüdő, kebel,
recsegve búg, és rengve ring, de lássatok csodát:
mi dísziti, milyen dudor, a busz két oldalát?
Kitátott szájjal ámulok, s kapom elé kezem,
buszunk repül, a kék egekbe nézd, emelkedem!
Elunta már a földi út viszontagságait,
és célba ér, kibontva csuklós angyalszárnyait.
Alant a nép csak fújja: nézd, itt hagy házat, hazát!
Ő távolodva hallja még a szemtanúk dalát.
Elengedés
Felboncoltad
turkáltál
a belsőszervek között
átcsoportosítottad
a májat a vesét
felnyitottad a tüdőt
felhasítottad a szívet
aztán rájöttél
túl véres lett a kezed
így már nem hasonlít
emberi lényre
fölemelted a félig lefejtett
szívburkot
megfeszítetted
mint egy reflexíjat
elengedem - mondtad
gyógyuljon most már
egyedül
legyen benne ennyi
önállóság
Megjelent: 2016-09-16 07:00:00
 |
|
B. Tóth Klári (Budapest, 1955) író, költő, festő-restaurátor |
Ez a Mű a
Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.
