Videó

Az Archivum Roma csatorna videója




Keresés a honlapon:


Kántor Zsolt versei (Motorrevü, Skanzen, A nagy doktrína)

 

Motorrevü

Isten motorral közlekedik Jeruzsálem és Róma között.

Itt a bizonyíték. Motor- és robogó
„szümpozium” zajlik a Kőszikla Parkban.
High-tech ruházatok, bukósisakok szín-
kavalkádja, kockás benzintankok.
Narancssárga, golyóálló mellények tánca,
és mily gyönyörűséges Harley-Davidsonok!
Ezüst és fekete „lovak” pompája.
Egy megújult Danuvia, akár egy kos,
forog a hegedű alakú színpadon.
Két kormánya, mint két sófár.
A Guzzi szöcske, ahogy felsír, kis sztakkatók hallatszanak.
A Triumph antilop, a Honda párduc,
a Gilera leopárd, a Yamaha egy karcsú díva,
úgy formatervezett, mint egy húsos kancsó.

Búgnak, mint kék és ezüst darazsak.
Hajszál, üveggyapot a dereka, halványzöld gél,
plexi a Kawasaki, csinos gömbcsuklókkal,
elegáns pántokkal, mintha a fém kelne életre.
S a szellem lelket lehelne ezekbe a járgányokba.
Buell, te vízicsíbor, Malaguti, te hőscincér,
zúgtok, mint a vízesés.
Hová száguld veletek az idő,
hol leltek nyugalmat?

Ha mindig csak isszátok az energiaitalt?

 

Skanzen

A  pirosra festett dióhéjban: Tavasz Asszony!
Befont tincséről Csontváry jut az eszébe.
Miként van az hogy minden először kép lesz?
Még a csengettyűkön is aranypor van. a menny parfümje.
VAN AMIKOR A SZAVAK AROMÁJA ASZÚ
ÉS A TISZTA BESZÉDTŐL NYUGSZUNK MEG 
MONDATOK suttognak BORDÁINK MÖGÖTT
NEM MÚLANDÓ TEXTUSOK HANEM IGÉK
A poharakban friss hóesés. májusi befőzés.
Szünet nélkül önti a kancsókból a Csipkeverőnő.
És letörli a harmatot, amit talál a lelkek billentyűzetén.
A kottafejeket is átszegecseli, a páncéltőkéket feldúlja.
A Nagy Zongorahangoló.
Átkódolja a repertoárt.
De kitisztul az ég akár a szűz képernyő.
Mentve van ami
Menthető. ha nem nyeli el a Hirtelen Elalvó Lomtár.
Méz illata száll. és folyóvíz mellé ültetett szőlőtőre lelsz.
Roppant történésekkel hömpölyög körötted az idő.
Ha ki nem neveted. ELSZÁLL a búsongás.
Belekapaszkodsz a logoszba. Dús fürtjeibe a gyümölcsnek.
És szól a hang: emlékkönyv íratik ő előtte azokról.
Akik félik az Urat és becsülik az Ő nevét.
És liliom nő a tövisek között.

Lassú zenék.

 

A nagy doktrína

Az ízeket egyenként, 
rostonként szinte,
mint őszibarackot vagy pöszmétét.
A kedves húsát kóstolja a száj, előbb a hasát
majd a száját.
Majd az ujjbegyeivel játszik.
Úgy hogy éppen csak a dombocskák
érnek össze tenyereinken.
Azután a fülét simogatja, gondolatban 
rajzol egy csinos csigát. Amely éppen 
nyújtózkodik eső után.
Szarvaival az eget éri.
A háza persze zebracsíkos, 
mint a nyaklánca,
azután a kebleit firtatni, 
nem mondani semmit,
csak pengetni az ajkak húrjait.
Kis aszút tölteni közéjük hűtve, 
megfogni két ujjal a kinyújtott nyelvet, beszívni
a leheletét, nézni a szemét, ahogy várja,
hogy megtalálja.
Hív a szemével, a szembogaramba kukucskál,
hátha kidugja fejét rajtuk az öröm.
Majd a gerincét tapogatja ki, sebeket, 
anyajegyeket talál az oldalán, 
a bordáin apró gugákat, íveket.
s a melleit is, a becsukott szemeken át
elképzelni, lehúzni a bizakodás blúzát, 
s az alvás nagyestélyijét.
És ha lehet, félretenni az útból.
És várni, mozdulatlanul aztán,
kitapintani a csend domborulatait,
kóstolgatni a megkívánás zöld zamatát.

  
  

Megjelent: 2016-07-02 07:00:00

 

Kántor Zsolt (1958) költő, író, szerkesztő, pedagógus

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.