Videó

Vállalkozásuk az élet – Szávai Géza és Szávai Ilona 

Az Erdély TV videója




Keresés a honlapon:


Bártfai Attila Márk: Mutiból készült

 

A nő, aki nem akart tejelni nekem,
kincstelen gyerekkort vásárolt a számomra
az egyik szocreál játékboltban. Talán
a régi Blahán, vagy a folyton Örsön álló
Sugárban. Hánytam persze rá és magamra
is, mint keresztet a pap a boszorkányokra.
Egy ideig bírtuk egymást cérnával, majd
elszakadt közöttünk valami, mint anno a
köldökzsinór. Mérték nélkül maradtunk egy
számító, gépies világban; s a népies
halál-hitben kerestünk biztonságot, de
a nő elbaltázta és nem mentünk tropára
az (Ön gyilkos?) jelenetben. Én tagadom
a felelőségemet az ügyben, hiszen csak
három éves voltam; igyekeztem, de nem
sikerült ott maradnom holtan. Ugyanakkor
a fonnyadt Zsálya utcából elkerültem
végre az úri Budára: a ’Zaciba’. (Úgy
kapaszkodunk az életbe, akár egy klassz
maciba. Olyan beszari szerzet mindenki,
hogyha borul a bili.) A nő meg dili-
házba került egy rövid időre. Hiányzott
nekem, noha rémálmaim voltak róla.
Egy Mikulás Ünnepségen kaptam vissza őt:
a lépcsőn lefelé jövet farra zuttyant,
csúszott néhány grádicsot. Még a Télapó is
kifigyelt a szerepéből (amit jaj, bűn -
rosszul alakított Péter bácsi.). Hogy lehet
ekkora valagat keríteni annak,
hogy visszaérkeztünk a ki tudja honnan? Meg
ki tudja mi a fenének? ’Elszégyelltem
a nőt.’ Olykor-olykor nála voltam, mint ő magánál.
Szórakoztatni igyekezett, de nem ment
neki. Hiába vágta le a macska bajszát,
verte szét az akváriumot, tiporta
agyon a hörcsögöt; nehéz közönség voltam,
alig-alig derültem ezeken. Néha
kedvesen kis patkánynak becézet, bekapott
pár pirulát, kortyolt némi alkoholt és
két-három napot szundított. Kamaszként már nem
volt muszáj találkoznom a nővel, tehát
nem nyomattam a „szeressük egymást” prodzsektet.
Elváltak mélységes kútjaink. Ki itt, ki
ott bámult a hűvös semmibe. Távozását
Megálmodtam. Pucér volt és káromkodott.
Azóta lélekrekedésem van. Nem segít
rajtam se testmozgás, se kínai gyógytea;
ezt a nőt (hiába minden erőlködés)
én képtelen vagyok belőlem kinyomni.

  
  

Megjelent: 2016-06-17 07:00:00

 

Bártfai Attila Márk (Budapest, 1978) költő

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.