Kerékgyártó Ferenc: Hajnali ébredések
No1.
A kisfiú felébredt a sötét szobában.
Félek, anyám! Félek a sötétben, és furcsán lüktet a szívem.
De anya a másik szobában aludt,
ha épp tartott még az altató hatása.
Lehet, hogy ő is félt, mint nagymama, aki
a Nagytemplom utcai lakásban
a jó halálért imádkozott fájdalmában.
Szeretetotthon? A kisfiú nem ismerte ezt a szót,
de valahol azt érezte, ez nem jó dolog, és anya
biztosan ettől fél. Szeretet. Otthon.
Ezeket a fogalmakat most tanulgatta,
és ezekhez csupa jó és szép dolog tapadt.
Valahová elmegy, valaki elviszi – de hová vezet az útja?
Nem kapott választ. Lassan visszaájult a semmibe.
No2.
A kamasz felébredt. Szíve robbanásait figyelte egy darabig,
aztán felkelt, bár még nem is pirkadt, érezte, mennie kell.
Csak egy hosszú arab inget vett magára, és kilépett az ajtón,
először sétálva, majd lassan kocogva elindult a sötét úton,
aztán egyre hosszabb, könnyű lépésekkel futni kezdett.
Várta a szerelem, talán ezt hitte – de messze lesz még, amíg megismeri...
No.3.
A fiatal férfit már várta a hegy – nem is csodálkozott, hogy
ilyen gyorsan felnőtt, elmosolyodott, mikor eszébe jutott
erről Mindigfutó Benvenutó, aki túl jó volt,
másokért öregedett gyorsan, de sohasem bánta meg.
De nem töprengett a jóságon, a sajátján végképpen nem,
egyszerűen futott, mert várta a Hegy, és mindegy volt,
mi hajtja, a szteroid vagy a félelem, és látta már a fényes csíkot
a horizonton a hegyek mögött.
Hatvan éves múlott, mire felért a fennsíkra, ami talán
egymillió éve várta már. És a csík egyre fényesebb lett és egyre tárult.
Sokáig állt gyönyörködve ebben a megismételhetetlen pillanatban.
Letérdelt majd leborult, homlokával és ősz szakállával.
sokáig érintette a szikla hűvösét. Egy volt vele. A fénypászma
a láthatáron egyre fényesebb lett, izzó vörösből tört aranyra váltott
(emlékszel, kedves, mint hajnalban a hajón, Római parton?),
de ezt ő most már csak belülről látta, szíve kilépett mellkasából,
mint egyszer Santiago előtt öt kilométerrel, az Öröm Hegyén,
és felette dobogott. Nem tudott már semmit, csak létezett
a test nélküli fényben, a félelem nélküli szerelemben.
Ez lett valódi ébredése.
Talán megtalálja a szeretetben otthonát – igaz, édesanyám?..
Megjelent: 2016-05-06 07:00:00
 |
|
Kerékgyártó Ferenc (Budapest, 1955 - 2020) költő |
Ez a Mű a
Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.
