Miszali Gyula versei (Csendélet zsebkendővel, vázával, Dajkálj Istenem, Míg összehuppan a testzsák)
Csendélet zsebkendővel, vázával
Sál ágyra dobva, egy gyűrött női sál,
használt zsebkendő, felejtve asztalon,
szétnyílóló seb: rózsabimbó láza:
a sehol nem talált és mindenütt halál
( ahogy kvarkokat ragaszt szédült glüon,
taknyos zsebkendő az asztalon),
elnyomott csikkek, damasztlyukak, űrváza,
s hullámzó terek ábragarmadája.
A terítő fölött
isteni füstkarikák szállnak el.
Dajkálj Istenem,
megmásztam a hegyeidet, folyóid
iszapjáig alámerültem,
bejártam városaid, a bűntudat katakombáit,
hogy elbitangolt jószágodként hazaérjek.
Kígyómarta lábbal siettem feléd,
szegényen, koszosan vágásra szánt
juhod vagyok, kit áldozati füstként
magadba szippanthatsz.
Kések fényében fölismerlek,
most rigófütty hímezte
csöndterítő rajtam.
Dajkálj Istenem!
Míg összehuppan a testzsák
A szájon, akár egy lyukas zsákon,
- a gyanakvás egere rágta ki -
peregnek ki a búzaszavak,
kiperegnek most,
egy életen át vártak,
s nem volt idejük világra tódulni.
Lassan, folynak szét Isten kamrájában,
szállingóznak a szűrt fényben,
míg összehuppan a testzsák, ott fekszik
ráncosan a padlón felejtve.
Megjelent: 2016-04-07 07:00:00
 |
|
Miszlai Gyula (Szekszárd, 1955 – 2020) költő |
Ez a Mű a
Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.
