Kerékgyártó Ferenc versei (Musztafa és én, Mindig volt egy nyelv)
MUSZTAFA ÉS ÉN
Musztafát délután három körül látogattam meg.
Éppen figyelte a galambokat a kínai áruház
előtti szervizúton, hogyan eszegetik az eleséget,
amit az imént szórt ki eléjük.
Szalem aleikum, üdvözöltem, alaikum szalam va rahmatullahi va barakatuh,
köszöntött szelíden, és megöleltük egymást.
Isztambulba készülök, mondtam neki, tudod,
májusban megyünk Évivel – most mindketten szomorúak
vagyunk a történtek miatt és bizony a félelem
is kicsit befészkelte magát a szívünkbe...
Ne féljetek, nem lesz semmi baj, fohászkodom értetek,
mondta, és elmesélte, hogy a közterület felügyelők tegnap
megfenyegették, hogy megbüntetik, ha nem hagyja abba
a galambok etetését. Megbüntettek? Büntessetek, válaszolt,
és továbbra is szórta a kiflimorzsát a galamboknak,
de a Rend Rettenthetetlen Őrei eloldalogtak más,
zsírosabb konc után szimatolva.
Mit iszol, bátyám? Teát, kávét?
Egy teát kértem, mint mindig, és kiültünk a kisszékekre az üzlet elé
és figyeltük a galambokat, ahogy csipegetik a morzsákat.
Megbolondult a világ, fáj az én szívem, testvérem – mit tehetünk?
Nyugodj meg, bátyám, most nem tehetünk semmit.
Fohászkodjunk, és ne hátrálj meg, repüljetek Isztambulba,
nem szabad meghátrálni, ezek nem győzhetnek soha...
Ne féljetek! Te pedig írj, bátyám! Ez a legfontosabb most.
És akkor megláttam, hogy két kínai nő hangosan évődve
és nevetgélve forró vízzel locsolgatva libát kezd kopasztani
egy óriási vájdlingban – elmosolyodtunk mindketten,
és jót kortyoltunk a forró teából a tavaszi, csípős levegőn,
a vajúdó napsütésben: Musztafa és én.
MINDIG VOLT EGY NYELV
Illuzionisták, önjelölt mágusok között
sétálsz. Kihez lehet közöd?
Miközben nyílik a sok kis ál-világ,
ki látja a valódit? A Túlvilág
nekik csak szóvirág: szájukban rothad a világ,
vagy rothadni fog, akár az odvas fog.
(De csitt: e szójáték is engedmény – nekik.)
Pedig mindig volt egy nyelv, amit csak páran
beszéltek, írtak, zokogtak halálra váltan.
Nyelvükön sokszor szólt hiába az Igaz,
csak a szó/virág/játék, a gaz burjánzott, csaholt,
miközben az Ember hol földig hajolt,
hol vérző szemmel emelte arcát az Égre.
Tagadva minden elvet, mikor beszélitek végre
a legtisztább, régi, Egyetlen Égi Nyelvet?...
Megjelent: 2016-03-30 07:00:00
 |
|
Kerékgyártó Ferenc (Budapest, 1955 - 2020) költő |
Ez a Mű a
Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.
