Radnai István: Lázadna a csend
ha csendben vagy és csillapul a forgalom
autóktól távoli utak házak kuporognak
nyitva az ablak csiklandoz a fény
a napsugár-fű rojtos vége
felém mutat
szemmagasságból
csak a hold ülhet már magas lovon
lehel az ég mint fagyos kezét melengeti
gyorsabban váltanak a napszakok
a nyári égről az átlátszó holdat
kendőjébe vonja a sötét
látod még a nap testén merengsz
még még szembe nézni nem mersz
de megnyugodhat éjjel a lelkiismeret
te nem hagyod el házadat hazádat
téged fogva tart a rög aszály vagy áradás
mint élő gát és éltető könny
te nem hagyod rommá lenni
rommá lett hazádat
újból kinőttek a hidak egykor
embert emberhez vezettek
vadrózsa égő sebekkel borít
eltévelyedtél a vadonban
felvont vitorla lehetne a hold
fogyatkozik lopják a fényét
fölötted a vak csillagok
szálka a tányér szélén
s hajlott gerinc
de nem hagytad el hazádat
nem képzelsz sokszínű amerikát
zászlónyi határsávok
nem vonzanak s akkor sem
amikor leszerelték a sorompót
te nem hagyod el házadat hazádat
hátad akár a szűk panelnek veted
te nem hagyod hazádat
és nem hagyod el
Megjelent: 2015-12-13 08:00:00
 |
|
Radnai István (1939) költő |
Ez a Mű a
Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.
