Balázs Csilla Kinga versei (Hogyan lettem kopasz?, Ébredezés)
Hogyan lettem kopasz?
Ma kikapcsoltam a telefonokat
és hibernáltam a gépeket.
Kimentem a piacra, reggelire aszalt szilvára vágytam.
Az idő pont olyan, amilyet rendeltem: kisütött a nap
és szélorkán süvít az asztalok között.
(Öröm nézni, ahogy kavarognak a levegőben
a rémült szemű, dérlepte tökfejek.)
Ma ne szóljon hozzám senki, gondoltam,
erre a patkányfejű képviselő köszönésképpen
megint elküldött a kurva anyámba. Ma nem válaszoltam,
csak rávetettem a pillantásom és kivillantottam a szemfogaim.
(Beugrott egy ponyva mögé, eltűnt, mint a szemétkupacok
fölött gomolygó, szél cibálta füst. Nem is létezett.)
Almák gurultak az úton, odafönt versenyt csattogva
vadászták a vevőket a tejes nénik.
Rákacsintottam egy behúzott nyakú kisfiúra,
piperkőc anyja dühödten püfölte, mert a gyerek megint leette magát.
(Ki mondta, hogy a sétához tejfölös lángost vegyél neki, te pávián?)
Jó ez a napsütötte, savanyú káposzta- és didergő virágillat,
jók ezek a tócsában fuldokló papírlapok,
jók ezek a varjak fölöttem.
Arany égen fekete levelek.
Ma böjtölni akartam, teázni,
elfelejteni a kávét, a rohadt cigarettát
és a szomszédlány a nyakamba ugrott:
„Éltessen az Isten, sok boldog szülinapot!
Pénzem nincs, de lopok neked sört
és levágom őszülő hajadat, ha akarod”.
Ébredezés
„There is a blue bird in my heart” (Bukowski)
Emelkedik a fekete cet a mélyből
(vastag, szürke víztakarók csúsznak),
hátán fényszomjas, lélegző kaktuszok.
A madár a szívemben nagyokat
ásít, szárnyait nyújtóztatja –
- kicsi még.
Kibotorkálok a félhomály tükréig,
kettőt-hármat bokszolok a levegőbe,
„Na gyerünk!” -
mondom a levegő-
az angyalnak, az előszobában. Nem fordul hátra,
de válla fölött már visszanéz.
Megjelent: 2015-11-21 08:00:00
 |
|
Balázs Csilla Kinga (1969) |
Ez a Mű a
Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.
