Oláh András versei (nehéz, nyugtalan éjszaka, tolvajod lettem)
nehéz
a falnak támaszkodsz
méregeted a távolságot
s nem érted hogy ez a pár méter
miként válhatott
áthatolhatatlan messzeséggé…
másfelé nézek
a betört ablakok takarásában
kacér tegnapok homályos inge villan
szemem sarkából látom
ahogy nyeled vissza a könnyeid
– óvatosan mozdulsz
(ó szajha pillanat: bennem
a megkönnyebbülés sóhaja szakad)
de a kilincsre dermed kezed
mert nehéz ott hagyni
egy idegennél az álmokat…
nyugtalan éjszaka
túl közel a tegnapok gyúlékony avarja
minden mocorgásban ott az ébredés…
egy kortynyi álom után néha még
megjelensz hogy nekem is fájjon
de sorra kihalnak a hánykolódó emlékek
csak a sivatagosodó éjszakát látom
mely elnyel – és ránk telepszik
visszavonhatatlanul a műholdvevők
mindenre kiterjedő magánya…
tolvajod lettem
tested érzékeny mintázatát tapintom
a sűrű bozótú kertek alján a rést
tolvajod lettem – besurranó – halk
nyikkanással nyugtázod érkezésemet
éhesen tolakszom tovább: gyötör
a klímaváltozás a hirtelen forróság fojtó
hurokként ölel – s a lángoló öröm
rajtam körmöddel hagy rozsdás nyomot
Megjelent: 2015-09-10 07:00:00
 |
|
Oláh András (1959) |
Ez a Mű a
Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.
