Kántor Zsolt versei (A csend rezonanciája, Noha testben élünk)
A csend rezonanciája
Marsó Paulának, Derrida fordítójának
Közel van-e a kimondott szó
a gondolathoz? Nem azonos vele.
Ha azt mondom, elmélkedés,
milyen képre, milyen geometriai alakzatra pillantok rá?
Vagy inkább szagok jönnek be a szón át?
Netán színek?
A szó valami belsőnek felelget,
amikor kifejezi a lelket.
A szívből jönnek a beszédek.
A bal pitvar kezd párbeszédet
a gerincvelő egy rejtett pontjával.
Majd az elme legeldugottabb odúja
kiengedi a megoldást a szájba.
Amikor leírjuk, hogy mi van a fejünkben,
az már reprezentáció.
Egy motoros bukósisakján koppan a dió.
De esetlegesnek se tarthatjuk a jelentés státuszát.
Írva-olvasunk és elolvasva megfejtjük a jelek értelmét.
Minden megfogalmazás műfordítás.
Minden beszéd közeli olvasat.
Valamit elkezdünk és a szó hirtelen abbahagy.
Mint ez a nap.
Noha testben élünk
II. Korinthus 10. 3.
Noha testben élünk, nem a test éltet.
A lehelet az égből közvetlen belénk megy.
Atyánk akart valamit, amikor szült.
Majd kint hagyott az édenben. Akaratunk elsült.
S talán: a lélek! Valóban, mint egy hajó,
navigálja létünk a vér tengerén.
S messze ott a sziget, a part.
Érkezünk nap, mint nap. Az idő mégsem a miénk.
A kikötőben új hajó vár: a holnap.
A napoknak is van vére.
A messiási szó élteti a hetet.
S találgatjuk, hogy a múlt ikon vagy tény-e?
Valamire ne emlékezzünk mégse?
Kert-filter az ész, erdő a memória.
Kvantum, relativitás. Szia!
Megjelent: 2015-06-18 07:00:00
 |
|
Kántor Zsolt (1958-2023) költő, író, szerkesztő, pedagógus |
Ez a Mű a
Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.
