Videó

Vállalkozásuk az élet – Szávai Géza és Szávai Ilona 

Az Erdély TV videója




Keresés a honlapon:


Császár László: a hatalom kefél

 

invokáció Petrigyurinak

„(objektíve)
Az egyik fél, a másik fél
egymástól egyre jobban fél:
így alkothatnak oly egészet,
melyben nincs helye semmi résznek.”

(Két töredék a Brezsnyev-érából)

 

a hatalom kefél

kefélni jó

a közbeszéd
meg hiedelem
szentül állítja
ezt

alig van publikus
ellenvélemény

pedig létezik

összehívtunk egy konferenciát
unortodox konzíliumot
ebben a témában

az édenbárban tartottuk

érdekes prezentációk
hangzottak el ott

Japán

ki tudja
miért kapta ezt a nevet

az egyik igen tekintélyes
szakértőnk

mosókonyhában lakik
fűthetetlen természetesen
hat négyzetméter

szép finom
ősz szakálla van

azt mondta
ő már nem űzi
a testgyakorlásnak
ezt a formáját

szebb ölelés
az a nyirkos matrac
a szúrósan simogató
lópokróc alatt

a megbeszélésen
részt vett
Kapitány is
Japánnal együtt nincsenek
három méterek

Kapitány büszke

azt mondja
csak félig cigány

a roma szót nem használja
ki tudja miért
tán a végtelen tenger
meg a szél teszi

a másik fele
amit érezhetően
értékesebbnek tart
talán

ha kimondja
szélesebben mosolyog

zsidó
de állítólag nem is

bár lehetne akár

azt állítja
tengerjárón volt kapitány

persze nem

mindenki tudja
ezt az ócska kék zubbonyt
guberálta valahol
konfabulált hozzá egy életet

aztán itt van

mert közénk való
Imruska is
M. Imre ő
de neve elhallgatását kérte

mindig szomorú

bajusza mélyen
lekonyul

felesége csúnyán
elbánt vele
megcsalta
elhagyta

mással kefélt

úgyhogy
Imruska immár
nem kefél
soha többé

senkivel

se így
se úgy

aztán elszabadul
az édenbárban a pokol

Imre a kefélés
más dimenzióit tárja fel

vajon hogyan kefél
a hatalom

félhet vajon
hogy nem áll fel

képtelen elsülni

mi sül majd ki
végül ebből
a nemzetkockázatos
helyzetből

lehet majd
kétszáz évre
titkosítani
azt a petyhüdtet

az orbitális felsülést

korai
vagy kései
ejakuláció

több kevesebb
bánat vagy öröm

micsoda rizikó

egyik rosszabb
mint a másik

vannak persze
kockázatcsökkentő
eszközök

bilincs
korbács

meg számtalan kockázati
tényező

e törpe kertben
így kell lelkesülni

mondja Imre
hagymázasan

de senki sem érti

szent haza
emelt fővel kacag
a büszke áruló

elmúlik minden
mi hivatalát betöltötte

Imrus már
igencsak be van állva

a hatalom
nagyon ócskán kefél
magyarázza

bizarr
perverz

nem áll fel neki
alapból
ezt kompenzálja

bedugja mindenét
mindenhova
betüremkedik azzal
a picinykével
mindenféle nyílásba

élvezkedik
ottan

ölébe próbál mindenkit
csábítani

van aki
beleül

mert elhiszi
ebbe a hatalmasnak
kikiáltott ölbe

mindenki
minden
belefér

igaz is ez
némelyek szerint

csecsszopók
anyák
szimpatizáns villanyszerelők
akadémikusok
valamint egyéb
velszből ide disszidált
dalnokok
importált bárdok

ott kuporognak a nyájmeleg
apaölben

csupa lelkesen vonuló

szépkis öl
megölel
megöl

veszélyes játék
beleülni

oroszrulett
a hatalom

promiszkuis

mindenkit röptében

állítja határozottan
Kapitány

vannak trükkök
cselek
fortélyok
neminemű ármányok
kámaszutrák
meg kurzusok

az eszközöket is
totálisan birtokolja

morog a hatalomra Japán

azok a selyem és brutál bilincsek
meg a fergeteges
bíbor csipkebugyik

hátborzongató arzenál

közben nézzük
a meccset

nagy nemzeti
szotyiköpködés

ezúttal sem a dísztribünről

ha kalóznak szegődsz
részesülsz a rablott kincsekből

meg néha tán meg
is kefélhetsz
egy-egy elrabolt
igencsak elhasznált
hatalom által
levedlett
hercegnőt

mert a hatalom
néha

ha úgy gondolja

a lakájnak is megengedi

keféljen picit

persze közben
fél mindenki

miközben kefél

Kapitány elrévül
látott ő már olyat
meséli

hatalombácsi
ölébe ültetett
mindenféle embervásárfiát

mondta nekik
cukorfalatok vagytok

adott nekik
röptében olvadó
cukorfalatkákat

üveggolyót csempészett
hűségzsebeikbe
megsimogatta buksijukat

az oktondiaknak
seggrepacsi
az üveggolyók
kérlelhetetlen elkobzása járt

bársonyszékek meg
a nagyobb jófiúcskáknak

mert a hatalom
így is kefél

Japán félálomban
érzelmek nélkül
hozzáfűzi

látott ő már
karon varjút

számtalan
dicsőséget felszívódni

fejeket
le és fel hullani

szánalmas bár

de a hatalom
így is kefél

tiszta üzlet ez
és ha mindenki
már az ölében ül

a hatalom
boldogan kacag

emelt fővel
indulót harsogva
kefél

egyazon lendülettel
porladó
pártszenvedélyt
éjnek évadján
kihantol

bár

eltűnik minden
mi hivatalát betöltötte
motyogja reményvesztetten
asztalra hajtva fejét
szépséges bajusza alatt
Imruska

a hatalom pediglen
még így a záróra tájékán is

fél

és mindinkább fél
annál brutálisabban

kefél

  
  

Megjelent: 2015-02-13 08:00:00

 

Császár László (Budapest, 1953) költő, újságíró, szerkesztő

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.