Videó

A Deák Erika Galéria videója




Keresés a honlapon:


Zápor György versei (Akar, gondol, hívogat, Dobszerda, Már nem utazik)

 

Akar, gondol, hívogat

ugrál a csellón.
zöldhajú, kicsi lány.
és kiabál, aztán piheg.
közben sírdogál.
olyan pici,
nem tud játszani
ilyen böhöm hangszeren.
pedig, úgy szereti a hangját.

a húrokat tépázná,
nem bír velük,
hát megint pityereg.
aztán,
pakol a konyhában,
kicsi táskájába
sonkát csíp,
morzsányi kenyeret.

sandít,
rákezdi,
megy, keres magának hórihorgot.
akinek van,
mind nagy, jegenye.
bármit megtehet.

sandít,
végigmér.
hívnálak,
ahogy látom,
még te is nőhetnél.

de, nem hiszem, hogy jönnél.
egésznap nem dolgozol mást,
csak mutogatod a rosszkedvednek
ezt a pici lakást.

 

Dobszerda

a gangon áll.
a negyedikről galambszart pöcögtet.
fújja, viszi a huzat.
kockás linó abroszon teríti,
sakkozik, üt, mattra-matt.
magára főz, hetente mosogat.
ugrik lóval.
nagy már neki benn a szoba.
szvetteréből szökik a pamut.

Édentől keletre felszáll a Holdra.
leugrik nyugaton,
visszasétál a kertbe,
nyír füvet, metsz fát,
sövényekből ollóz szobrokat,
aztán réved, mint a mustkavaró ősz ász.
ha észreveszik, mondja,
á, épp kifelé tart, teszi, miként írva van,
ám mindig rajtaveszt a kijáratnál.
firtatják képeit.
gépéből, mikor visszakapja,
hiányzik a pillanat.

pihenteti szívét a leállósávban,
miután végignézte,
ahogyan a madár szárnya
ívet húzott a drótból.
aztán sirat,
aztán eltemet,
elosztja rajta a földet, füveket,
közben egészen erőtlenné válik az égett tollak szagától.
aztán az orra vére elered.
aztán visszaül autójába.
a lámpákat közelre fókuszálja.
kiürül a rádió, mire hazatér.
egyszerűen leveszi a gyújtást a szívéről,
kiszáll, vigyázva átlépi a küszöböt,
nehogy ellenére tegyen
a házat óvó szellemeknek.

a gangon áll.
a negyedikről galambszart pöcögtet.
fújja, viszi a huzat.
kockás linó abroszon teríti,
sakkozik, üt, magára főz.
nagy már neki benn a szoba.
világos indul,
nyolc lépésben pirkadat.

 

Már nem utazik

tegnap, valahol Budán,
kábelakna szakadt be egy sárga ló alatt.
csak egy fej látszott ki, nyak,
mellső lábak hadartak az úton
ló-morze jeleket.
akár a filmeken,
tán, statiszta lehetett,
találgatta Szindbád,
a tusát  konyhaablakából követve végig.
majd tűnődött tovább:
egykor a lovak is szépen haltak.
kinn a mezőn, hol varjak vájták
gödörré a szemeket.
na, akkor még lehetett élni!
de ez a sárga szemlátomást
nem érti a dolgot,
vagy csupán gyáva,
pedig, majdhogynem állva halna így.
látja Vendelin barátom?
- szólt Szindbád -,
milyen nehéz ráérezni a jóra!
aztán,
gőzölgő velőt kent a hideg pirítósra.

  
  

Megjelent: 2015-01-15 08:00:00

 

Zápor György (Karcag, 1970 – Budapest, 2010) költő, író

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.