Videó

Az M5 videója




Keresés a honlapon:


Köves István: Katalógus cédulák (Quim Monzó, Elizabeth Strout, Thomas Kyrö)

 

Quim Monzó

Quim Monzó kócos.
Egy kócos ember valahol Katalóniában,
aki töprengés közben
gyakran beletúr tömpe ujjaival
idejekorán őszülő fürtjeibe.
Egyik szeme valamivel nagyobb a másiknál,
ettől hol bánatosnak, hol csak elgondolkodónak
látja az a ritka látogató, aki rá meri nyitni az ajtót.
Ha éppen nem ír, ez mostanában gyakran megesik,
azért imádkozik, hogy majd álmában haljon meg.
Ha emberek közé megy, megrémül: mennyi történet!
Hogy lehetne a legjobbat kiválasztani?
Maroknyira szeretné gyűrni a világot,
tudja, beleráncosodott a hűségbe, amit már úgy un.
Nem kutatni akarja, egyszerűen csak érdeklik
az ásványvilágban rejlő verbális lehetőségek.
A szomszédai nem ilyen mogorvák,
hiába morcoskodik, időről időre áthívják magukhoz
egy pohár italra, vörösbort iszik, lassú kortyokban,
aztán észrevétlen, köszönés nélkül hazaoson.

Hát ilyenféle manapság a kócos Q.M.
Vagy egyáltalán nem.

 

Elizabeth Strout

Pulitzer-díj ide, Pulitzer-díj oda,
Böske reménytelenül kuncsorog
önzetlen szeretetért.

 

Thomas Kyrö

Alaposan meglepődött, amikor azt hallotta
– egy román vendégmunkás súgta meg neki –,
hogy a finnek háta nem a munkától fájdul meg,
hanem a szótlan hajlongástól.
Fürdőszobatükrébe bámulva nyomban
el is határozta, ő bizony felhagy a borotválkozással,
mondhat bárki bármit, márpedig ezentúl
vörös vikingként otthagyja álla hegyén csúfoskodni
azt a szakállnak aligha mondható rőt szőrcsomót,
mely oly szerencsésen simult paradicsomszőke hajbozontjához,
hogy később védjegye lett az írószövetségben.
Amúgy is szokatlanul fordulatos élet volt az övé,
sőt, mondhatni, élete alig volt, inkább csak fordulat
hátán fordulat, végül már az sem lepte volna meg,
ha vele a Föld hirtelen ellenkező irányba kezd forogni.
Egy közvélemény-kutatás döbbentette rá,
hogy alig ismeri ki magát imádott hazájában
– utálta, ha a közhelyet látta: Finnlandia, az ezer tó országa –
ahol, úgy tűnik, több svéd él, mint Svédországban,
de egyébként is, nyüzsögnek az oroszok, a kínaiak,
a jugoszlávok, a románok, az ukránok, egész Kelet-Európa.
Egymaga görnyedt a kérdőív fölé, se kutyája, se macskája,
de még csak egy papagája sem volt, így hát nem tiltakozott,
amikor bemenekült hozzá valahonnan egy bicegő vadnyúl,
(Lepus europaeus) a rágcsálók (Rodentia) rendjének
kettős metszőfogúak (Dublicidentata) alrendjébe tartozó
– egyébként időnként kemény bogyókat ürítő, csapzott szőrű nyúl.
És végül azon sem csodálkozott, hogy egy szép napon,
ahogy jött, köszönés nélkül eltűnt, bár később hiányzott neki.
Szerinte, mármint Thomas szerint, abban sincs semmi meglepő,
hogy a nyúl legközelebb a budapesti Bartók Béla úton tűnt föl,
elkerekedett szemmel próbálta kibetűzni az utcanévtábláról:
Bertalan Lajos utca, s töprengett, ebből melyik lehet a vezeték-,
melyik a keresztnév, míg egy bunkó terepjárós rá nem dudált,
de akkor riadt nagyot ugorva belehuppant egyenesen abba a
félig tömött Tesco feliratú bevásárlószatyorba, amit egy mit sem sejtő,
de barátságos, kedves tekintetű úr (én!) keze lóbált hazafelé.
A teknőceim, ketten vannak, Türkizszemű és Gazember,
befogadták, hagyták, hogy az ő vécédobozukba bogyózzon,
ha megígéri, nem füttyög hangosan, nem énekel.
Azóta mindkettőnknek jól megy a nyelvtanulás,
a sánta nyúl már a szószedet D betűjéig rágta magát,
én a finn felében Tom novelláit szótározgatom reménytelien.
Egy nap a tekik szóltak, ne azt írjam, hogy sánta nyúl,
mert az sértő, legyen a neve csak Alko, ami sokkal
szebb hangzású nyúlnév, s van benne valami északi íz is.
A napokban levelet írtam Thomasnak, tanácsát kértem,
mi legyen hívatlan látogatom sorsa, merengőnek látom,
esetleg Húsvét közeledtén továbbadjam e valakinek, de
szerinte, mármint Thomas szerint, hagyjam csak békén,
mármint nem őt, hanem a nyulat, tudja a dolgát,
csak addig marad, míg rendbe teszi a lelkem,
mármint az enyémet, aztán köszönés nélkül majd tovabiceg.
Teknőceim, ketten vannak, tudjuk, Türkiz és Gazsi,
úgy vélik, a levél fordítása is elég döcögősre sikerült,
minek bele az a sok mármint, de hagyhatom most már,
a lényeg azért érthető: kell ide még Alko, mint fazékra a fedő.
Végül váratlanul tűnt el a nyúl, de szépen, mondhatni: stílusosan,
előbb rendet rakott az asztalomon, csak addig tipegett-topogott ott,
míg megtaposta a laptopot, s közben védelmi képet is fotózott
magáról, akaratlan, most képernyővédőként vigyorog rám,
visszavigyorgok, ha nézem, mozgatja a bajszát,
miközben a kertből ócska rigócska rikolt jóreggelt.

  
  

Megjelent: 2014-12-17 08:00:00

 

Köves István (Budapest, 1938. 03. 29.) költő, drámaíró

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.